Névnap.

Ma van a névnapom, nagyon de nagyon sokan felköszöntöttek, ami jól esett nekem.
Feltöltött lelkileg.

Képzeljétek tegnap este ismét olyan hülyeségeket álmodtam hogy arra nincsenek szavak.

Osztály kiránduláson voltam a kolis osztálytársaimmal, ahol csak egy atléta volt rajtam. Próbáltam lejjebb húzni hogy takarja a farkamat, de nem nagyon akart az a fránya anyag nyúlni, zavarban voltam nagyon a többiek meg csak cukkoltak. Kinyitottam a szekrény ajtót és bebújtam, de az nem is egy szekrény volt hanem egy másik szoba, ahová követett az egyik srác.
Beszélgetett velem, nyugtatott majd megcsókolta a nyakamat.
Majd mikor kezdődött volna a tipitapi akkor megjelent a felesége, és odaadta a gyerekét a kezébe, azok meg csak bömböltek, a srác meg már nem akart tőlem semmit.

Majd felébredtem.

Jó éjt, Dalarann.

Jégboros fogadalom.

Megint kezdek magam alatt lenni lelkileg.
Éjszaka felébredek, rossz álmok gyötörnek.
Van hogy légszomjam lesz és alig tudok venni levegőt.
Szorongok.
.
.
.
.
.
Hétvégén voltam kirándulni és beszereztem egy álomcsapdát. Egyszerű szimpla álomcsapda, előírás szerint elkészítve, amit feltúrbóztam egy hegyi kristállyal.

„A jó álmok átjutnak a nyíláson, a rossz álmok viszont csapdába esnek a hálóban, s elvesznek a hajnal fényében.”

Talán segít, talán nem.

A minap is álmomba valami csatornából másztam elő, szakadt volt a ruhám, sár volt a számban és valaki vagy valami elől menekülte. Sötét volt fáztam és féltem, és tudtam hogy nem mehetek vissza a csatornába mert nem biztonságos.
Ahogy futottam az erdő felé, bár mindenki tudja milyen nehéz futni álmunkban nekem elég jól ment, ahogy beértem az erdőbe a tüskék felhasították a bőrömet, és nem piros vér csorgott ki a sebeimből hanem egy szürkés kékes lilás valami. Iszonyatosan fájt. Futottam tovább nem törődve semmivel. 
Zihálva lerogytam egy fa tövében, a sebeimet próbáltam nézni, tapogatni és a maradék ruhámat szaggatva próbáltam betakarni a tüskék vájta sebeket. Patakokban potyogtam a könnyeim. Majd fölriadtam...



Csörgött az ébresztőórám.

 Egész nap rossz hangulatom volt, próbáltam megfejteni mit is jelent az álmom, hogy hogyan tud az agyam ilyen sok értelmetlen fasszágot összerakni miközben alszom, milyen szörnyűségek szivároghatnak át a tudatalattimból amik ezeket az álmokat szülik.

Itt szeretném megjegyezni hogy sokadjára járok Eger környékén de jó pasit alig - alig láttam, talán a Szalajka-völgyben az egyik pincér srác érezhetett libabőrt a hátán - Igen - valaki nagyon de nagyon figyel :D

Vettem is egy pohár jégbort, hátha oldja bennem a feszültséget.
1 pohár 1 dl jégbor. Semmi hatás.
1 pohár 1 dl jégbor. Még mindig semmi hatás.
1 pohár 1 dl jégbor. Még mindig semmi hatás, bár ekkora már nagyon éreztem az alkoholt az agyamban
1 pohár 1 dl jégbor. Semmi.

Búcsúzólag a pincéből kijövet még vettem egy üveggel a jégborból és megfogadtam hogy ha végre sikerül találnom valakit és sikerül vele lefeküdnöm és egy jót szexelnem akkor kinyitom az üveg bort és meg is iszom mind egy szálig.
Ahogy sétáltam lefelé a domboldalon, a sírhatnék jött rám, latolgattam az esélyeimet, hamarabb romlik rám a bor minthogy ki kelljen nyitnom.
Majd adtam volna lejjebb a dolgot, ha csak velem alszik, ha csak megcsókol, ha csak rám néz egy másik srác, ha csak 5 méterre megközelít.
De erőt vettem magamon és kitartottam az első gondolatom mellett, fiú + én + szex = ünneplés (jégborral). 

Most hogy ezeket a betűket netre vetem jövök rá hogy ma sem sokat ettem, ha meg akarom mondni az igazat akkor csak egy fél nektarint mikor hazaértem, az előtt és azóta se semmit. Megint gondok lesznek az önértékelésemmel, mert nagyon elhanyagoltam magam mostanában mint külsőleg úgy belsőleg is.
Szinte nullára redukáltam az emberi kapcsolataimat is, jóformán csak azokkal érintkezek akikkel nagyon muszáj mondjuk munka miatt, és közben meg önfeledten mosolygok, belül pedig zokogok...

Egyszer már leírtam itt a blogomban, volt egy óvónénim akivel én nagyon jól megértettem magamat, középső csoportban és nagy csoportban volt velünk. Már az oviban is elég különc gyerek voltam, nem játszottam a többiekkel a felnőttek társaságát kerestem, a 3 év ovi alatt 2x aludtam mind a 2x beteg voltam ezért nyomott el az álom a délutáni pihenő alatt. Sajnáltam már akkor is az időt az alvásra, mindig féltem, vagyis mái napig is félek hogy lemaradok valamiről miközben alszom. Na ez az óvónéni nagyon szeretett engem és én is őt. Soha nem szólított a nevemen hanem mindig azt mondta hogy öreg lélek.
Akkor még fel sem fogtam igazán a szavak jelentését, csak tetszett a dolog hogy nem a nevemen szólít és hogy van egy becenevem, amin csak ő szólított.
Nagyon sokat foglalkozott velem, énekelt nekem, tanított, meséket olvasott fel nekem, mesélt a saját életéből. Majd nagycsoportból elballagva megígértem neki hogy majd sokat fogom látogatni és mindig viszek neki virágot. Ez így is történt. Másnap meghalt. Nem szólt senkinek nem panaszkodott de nagyon beteg volt, nem diagnosztizált rákja volt, ami egy vérrögöt indított el és tüdőembóliát kapott álmában.
Azóta is mindig viszek virágot a sírjára halottak napján.

Az élet csak egyszerűen egyik rémes dolog a másik után.

Fura dolog ez az élet.

Jó éjt, Dalarann

Zenés vidi.

Jó éjt, Dalarann.