Kedd este és szerda hajnalban valami iszonyatosan szarul aludtam. Egész este forgolódtam, nem tudtam hogy feküdjek, mikor végre nagy nehezen elszenderedtem, elaludtam jöttek a hülyébbnél hülyébb álmok. Úsznom kellett volna, de nem tudok, nem tudtam, meg is fulladtam, aztán csak egy atlétában voltam és buszt kellett volna vezetnem, de kinevettek az utasok. Pff, hogy honnan szed az agyam ilyen hülyeségeket.
Ami a legrosszabb volt az a legutolsó álmom, amiben kiderült mindenki előtt hogy homi vagyok, el is kezdtek üldözni. Tisztára olyan volt az egész, mint a régi filmekben mikor a paraszt csőcselék elkezdik hajtani a szörnyeket, villával, fáklyával, kaszával, kapával.
Sikerült elmenekülnöm, egy számomra teljesen beazonosíthatatlan és ismeretlen helyen kötöttem ki, ismeretlen házak, utcák és emberek. Lett egy kis házam, egy odú, amiben én éltem egyedül. Amire még emlékszem az az a rész mielőtt felébredtem. Öregvoltam, ráncos, elgyötört és megtört, öregemberként láttam magam. Furák ezek a fajta álmaim, mert mindvégig saját magamat látom, kívülről, mintha a saját életemet követném végig szellemként, és nincs beleszólásom a történtekbe. Látom magam egy karosszékben ülve, térdemen egy régi öreg kopott skótkockás pléd hever, lábam egy kis zsámolyon pihent és halott voltam. Halottan ültem a fotelben, nem volt a közelemben senki.
Annyira megrémített ez az álom, mert annyira valóságosnak éreztem annyira távoli, de valós képnek….
Egész szerdai napra ezért vettem ki szabadnapot, iszonyatosan rosszul éreztem magam testileg is meg lelkileg is. Mikor reggel kikeltem az ágyból megtudtam, hogy mamámnál egy vizsgálat talált valamit és elküldték szövettanra :S
Este még haverom Karcsi is eljött, vele is sikerült nagyon csúnyán összevesznem, nem voltam képes kontrolálni magam a hülyeségeivel szemben aztán mondtam neki jó pár dolgot, ami engem amúgy zavar, de nem mondom neki, mert a kis porcelán lelki világa nehezen viseli el a vele szembeni legkisebb kritikát is. Meguntam már azt hogy mond valamit amire kicsit morgok hogy azért ilyet ne mondjon nekem, és csak annyi a válasz hogy ő csak hülyéskedett. Ja persze, de mindig ezt mondani kicsit álságos, mert akkor honnan tudjam, mikor mond igazat, mikor gondolja komolyan a dolgot.
Tegnap aztán még szüleimre is rácsaptam az ajtót. Egyszóval faja kis napok állnak mögöttem és már eleve félek a holnaptól, mert ha egy így folytatódik akkor nem tudom meddig tart ki az erőm.
