Hétfőn mikor indultam dolgozni, éreztem hogy valami nem kerek, de ismerős volt a fájdalom ha lehet ilyet mondani.
Érdekes tény: hétfőn 20% al nagyobb az esély hogy az embernek szívinfarktusa legyen, inkább beledöglik az ember csak ne keljen dolgozni mennie :D
Szombaton viszont 11% al alacsonyabb az arány. Szóval szombaton az ember meghalni sem akar.
Na szóval, irány orvos, majd jött is a mentő, a mentőben azt hittem meghalok annyira fájt, ilyenkor még az ember levegőt sem akar venni mert még az is fáj és éreztem minden szívverésemet a vesémben még pluszban.
A sürgősségin hamar sorra kerültem, kaptam a jó kis infúziós koktélt ami valamennyire segített. Majd innen irány az ultrahang ahol láttak egy 5 mm es követ ami úton volt a fény felé :D
De a kis piszok csak nem akart távozni, újra mentő, újra sürgősségi újra ultrahang akkor viszont már nem láttak semmit. De a fájdalom csak meg volt és kőre hajazó eredményeket hozott és vér és vizelet teszt is.
Mikor már nem voltak fájdalmaim újra hazaengedtek, sok folyadék, meg pihenés.
Pár nap újra mentő, újra sürgősségi, kaptam a finom infúziót. Volt egy nagyon aranyos, kedves és vicces nővér aznap.
Megkérdezte:
- Van fájdalma?
- Igen van!
- Hányinger szédülés?
- Az nincs szerencsére!
- Majd lesz :D
Mosolygott és hozta is az infúziót meg a szurit.
Újra elmúlt a fájdalom ismét go haza.
Ki nem találjátok mi a folytatás.
Ismét nagy fájdalmak, újra mentő, újra sürgősségi.De ezúttal felvittek az urológiai szakrendelőbe ahol a doki azt mondta hogy na akkor elég ennyi volt, hazamegy összepakol és másnap befekszik az osztályra és azután jön az URS vagyis az ureteroszkópia.
Én meg csak pislogtam mint hal a szatyorban hogy na akkor mi is vár rám.
De a doki nem sokat mondott. Bár a szavakból sejtetem mi is várhat rám, uréter az a vesevezeték a szkópiáról meg az endoszkóp jutott eszembe.
Elvittek az altatós orvoshoz akivel közöltem hogy a szívemmel vannak bajok.
Azt mondja akkor hogy jó altatás nem lesz hanem gerinc érzéstelenítés.
Pedig akkor azt gondoltam jobb lenne az altatás.
Kaptam egy tájékoztatót hogy mi is vár rám az altatás menete következményei mellékhatások.
Na mellékhatás az van bőven, még az is benne van hogy a műtét sikerül de te ott halhatsz meg az ágyon vagy soha többé fel nem kelsz stb.
Ó mondom jobb a gerinc akkor, ez az első mondat: Bénulás!
Kösz.
Irány haza alvás, másnap beköltözés. Egyedül voltam egy szobában, ami nekem nem volt az igazi, nem volt kihez szólni, kimentem beszélgetni a nővérkékkel de azok nem voltak valami beszédesek.
Másnap műtét.
Reggel irány a zuhany, majd infúzió kanül bekötése után.
Toltak is nemsoká be a műtőbe, kaptam a szép kis kórházi hálóinget.
Alul semmi csak ez a kis hálóing takarta a testemet, a folyosón elég hideg volt.
Majd a műtőben fel kellett húznom a hacukát magamon, előbb egy kis bőrbe szúrt tűvel kaptam helyi érzéstelenítést, kis idő múlva pedig jött a gerinc érzéstelenítés, amiből szinte semmit nem éreztem egyáltalán nem fáj. Pár másodperc múlva melegség öntötte el a hátam majd egyre lefelé haladva a fenekemet a lágyékomat, a combomat és így sorba lefelé egészen a láb újaim végéig.
Most jön a lényeg hogy mi is ez az URS beavatkozás:
Felteszik a páciens lábát egy olyan szerkezetbe mint a szülésnél a nőkét és egy vas üreges csövet tolnak fel az ember farkába a húgyvezetéken keresztül egészen a húgyhólyagig. Ezen keresztül vezetik fel a szkópot ami végén van egy kamera, bár az enyémen nem tudom hogy volt e. Egy része az műtétnek valahogy kimaradt nekem.
A fejem felett volt több monitor amire ráláttam. Látszott a vesém a hasam a képen, és az hogy beadják a kontraszt anyagot, hogy lássák van a még kő vagy egyéb elváltozás ami a tüneteket okozza.
A műtét jók sikerült egy katétert helyeztek be a vesémbe a másik végét pedig a húgyhólyagba, hogy lássák a folyadék távozását.
Visszatoltak a szobámba, még mindig nem éreztem semmit, mondták ne mozogjak, ne keljek fel, ne sétáljak és ne kerüljön a fejem egy vonalba vagyis vízszintbe a fejemmel mert akkor iszonyat fejfájásom lesz az injekció miatt.
Nem is volt egy ideig baj, iszogattam a teát, néztem a csöveket hogy mi is folyik ki rajtuk, szépen hajnaltájban kisárgult mind kettő mert előtte olyan volt az egyik cső mint a piroska szörp.
Majd szépen elmúlt a fájdalomcsillapító hatása, féltem hogy a vesém fog fájni, de nem így lett, vagyis az is fájt, de ez eltörpült a katéter mellett.
Nagyon jó találmány, mert az ember érzéstelenített állapotban egyfolytában maga alá pisilne, de a fájdalom meg kellemetlen érzés amivel jár az leírhatatlan.
Egyszer jött is a nővér hogy megnézze, és kicsit sajnálkozva mondta hogy valahol ereszt egy kicsit és mindjárt jön tesz alám egy ruha anyagot ami felfogja.
Kínomban elkezdtem nevetni, hogy jaj mér léket is kaptam, még ez is.
Hajnalban próbáltam elaludni de nem nagyon ment a legkisebb mozdulat is azonnal felébresztett.
Egyszer majdnem elszenderültem de akkor meg fölállt majdnem a farkam, na az egy elégé felébresztő, felrázó dolog, alig tudtam parancsolni a testemnek hogy állj ne csináld, vér vissza, vissza, nem kell vér oda.
Hajnali 5 kor vették ki. Jött a nővér előbb leengedte a ballont majd szólt hogy akkor most és sóhajtsak egy nagyot.
Nem hogy sóhajtani levegőt venni se tudtam. Éreztem minden egyes mm-t ahogy jött kifele mint kiderült a vesémben lévő végén még alvadt vér is volt ami le volt tapadva. Mintha a vesémet is ki akarta volna húzni a pöcsömön keresztül.
Akit érdekel linkelek de egy videót ahol ilyen eljárást hajtanak végre:
Nem bánom hogy megműtöttek azóta alig van tünetem.
Az a lényeg hogy túl vagyok rajta.
Jó éjt, Dalarann!
