Felvállalás nehézségei.

 

Az elmúlt időkben úgy éreztem 2 világ között ragadtam.

A hetyó világ nem az én világom, ezt eddig is tudtam, de mihelyst kacsingatok, a meleg oldal felé azonnal megszólal bennem egy másik hang, aki rám szól és visszatart, visszahúz engem.

Soha nem hittem volna, hogy egyszer 2 hang fog bennem vívódni és irányítani engem. Ez még rosszabb is mint a társtalanság.

Megnézek egy fiút az utcán, meglódul a fantáziám, mire egy távoli hang így szól: Te meg mit csinálsz? Vajon mit szólnak a szüleid ha most látnák a gondolataidat? Mit akarsz te vele? Úgy sem szeretne téged, megint csak egy hetyó után csorog a nyálad. Csak fájdalmat okozol magadnak újfent.

De néha azon kapom magam, használnak a szavai és azon elmélkedek milyen is lenne egy kapcsolat, amiben én és egy lány szerepelnénk. Boldog család, szerető feleség, gyerek, gyerekek, egy ház stb.

Viszont ilyenkor a meleg hang szólal meg: Miért akarsz magadnak rosszat? Hazudnál egy másik embernek az érzéseidről? Azt mondtad eddig mindenkinek, hogy a melegek élik meg legintenzívebben az érzéseket, érzelmeket, akkor valójában hazudtál másoknak és magadnak?

Érzem, hogy lassan ez a belső kettősség szét fog szakítani, mert  hogy egyik rész sem fog magától elhallgatni abban is 100%-ig biztos vagyok. Erre még egy lapáttal rátesz a családom, a haverom, a rokonaim… ördögi kör.

Pár napja elég sok infót összeszedtem a község pletykásabb embereitől, tőlem is kaptak pletykákat, bár azoknak semmi valóság alapjuk nincs. Kíváncsi vagyok ha visszajutnak hozzám mennyit módosulnak. A pletyka lényege megint az hogy 99% hogy buzi vagyok, de most van annyi csavar hogy már nem csak Karcsi haverommal dugok, hanem a munkatársammal is. Ó de elkeserítő, mással nem is nagyon lehetnének elfoglalva. Na mindegy is. Szánalmas kis hetyó életük lesz, egy feleség, számtalan gyerek, adósságspirál: D

Na ez gonosz volt, de azért van valóság alapja.

Nemrég megtaláltam a volt középsulis ellenőrzőmet és megtaláltam benne azt az osztályfőnöki beírást, amiben megkérik a szüleimet jelenjenek meg az igazgató előtt egy esszém miatt, amit házinak kaptunk. A téma az volt, hogy kit hogy érint a halál és a költészetben ez hogy jelenik meg. Nekem az első 5 oldalon csak pipa volt, de az utolsó fél oldal amin a saját kis érzéseimet, világnézetemet leírtam, na az kivágta a biztosítékot az oszinál majd az izgazgatónál is. Tartalmilag a lényege annyi volt: nem félek a haláltól, nem érint meg az elmúlás sötét leple, halálos betegséget szereznék, nem nagyon törném magam azon hogy lehetne nyerni még egy napot.

Anyum természetesen nem jött el, mert kis gyermek korom óta nem hat meg ez a halál dolog, természetesen szívből és nagyon sajnálom azokat akik nincsenek köztünk, de a saját távozásom tudata nem ráz meg egy cseppet sem.

Az igazgató végül rám állította a tanárokat nehogy valami őrültséget kövessek el:D Teljesen nonszensz volt a helyzet.