Bejegyzés 0.

A múlt héten történt velem 2 jó dolog. Végre visszakaptam a telefonomat, amin a szerviz 2 hetet ült, újra tudok fotózni az én Sony Ericsson Vivaz Pro telefonommal.

Nagyon szeretek fotózni:D

Tegnap voltam koncerten is, aminek a megszervezésében én is sokat segítettem, bár nem volt vasárnap kedvem elmenni, de a végén csak rá vettem magam. Mikor odaértem akkor már a terem majdnem tele volt, nézelődtem hová is kellene ülnöm, de rajtam kívül nem volt más fiatal csak nyugdíjasok, tanárok, az együttes rokonai, családtagjai. Miközben vacilláltam és kerestem a helyemet egyik nyugdíjasklub tag belém karolt és elkezdett velem a színpad felé sétálni, és hangosan mondta: „Nézzétek milyen szép fiatalembert fogtam én itt magamnak az ajtóban.” A koncert végén hoztak süteményeket, és finom meleg teát, és mindenki kérdezte melyik süteményt készítettem én, mert elterjedt a híre hogy én is hoztam. Egyszerű kis tejfölös porcukros kekszes gyors finomság, de sokan megdicsértek, fiú létemre ötletes kis süteményt vittem.

Na és most a többi…

Csütörtök óta nincs kedvem, vagyis erőm gépezni, filmezni, sorozatozni, vagy msn előtt ülni.

Jóformán semmihez. Tegnap este hamar ágyba kerültem, megfürödtem kihagytam a vacsorát, nem voltam éhes. Feküdtem az ágyban és elkövettem egy nagy hibát, elkezdtem gondolkodni. Elterelésként hallgattam zenét, de nem segített. Jöttek a kérdések, mi lesz ha meghalok, mit hagyok magam után? Fogok valakinek is hiányozni? Miért születtem melegnek? Miért büntet engem a sors? Miért tudtam régebben örülni annak, hogy meleg vagyok, különlegesnek éreztem magam, jó embernek, jobbnak, mint a többiek.

Gyereket nem szeretnék, túlságosan idegen tőlem ez a dolog. Még úgy sem hogy örökbe fogadok, én más eldobott gyermekét soha nem tudnám nevelni, szeretni. Nem is értem a hetyókat miért vannak ennyire nagyra magukkal, felsőbbrendűnek érzik magukat, csak azért mert rajtuk múlik a gyermeknemzés és a fajfenntartás, este viszont megértettem. Hagynak maguk után valakit, egy embert, egy személyt, egy új életet. És én mit fogok hagyni?

A nagy semmit. Tegnap annyira nagy késztetést éreztem magamban, hogy elmondjam anyunak, de a végén meghátráltam, nem tudná megérteni és nem akarok neki fájdalmat okozni. Magát hibáztatná. Szegénynek elég szörnyű gyermek kora volt, az apjuk elhagyta őket, egyedül maradt a 3 öcsével akiket ö etetett főzött mosott rájuk. Viszont ezért soha nem kapott szeretetett vagy megbecsülést, mái napig, ha megölelem, nem ölel vissza, és tudom miért, meg is értem, nem bántom érte. Őt sem ölelte meg soha az anyukája.

Sokan mondták, ismerősök rokonok haverok blogba írók levelezőtársak, el kell költöznöd különben tényleg egyedül, maradsz. Igazuk is van.

Van garancia a boldogságra? Ahogy pár bejegyzéssel lejjebb leírtam Müller Péter gondolatait a boldogságról, abból is nagyon jól látszik mennyire mulandó és törékeny dolog is a boldogság, tiszavirág életű. Míg gyermek voltam sok dolognak tudtam örülni, sok emberrel álltam kapcsolatban, az utcánkban mindenkihez volt egy kedves jó szavam és nekik is felém. Változnak az idők, sokan elköltöztek meghaltak, mások költöztek házaikba.

Elköltözöm, hátra hagyom a viszonylag biztos családot, munkát találok, lakást, albérletet, és talán a szerelem is rám talál, és vajon meddig? Ezer meg egy blogban, fórumon lehet olvasni, elhagyott a pasim egy szebb egy jobb egy magasabb sportosabb stb. pasiért…

Tudom ilyen alapon ne is egyen az ember, mert újra csak éhes lesz…

Eddigi életemben 2x voltam igazán, de tényleg igazán szerelmes. Kínszenvedés belegondolni nekem mit is jelent a szerelem. Magányt, őrlődést, fájdalmat.

Szerettem egy srácot, akivel koliban egy szobában laktunk, de soha nem mondtam meg neki, nem is adtam jelét. Még magam előtt is letagadtam a dolgot. Egy teljes tanév volt ez az időszak, majd jött a nyári szünet, amin sikerült túl tennem magam rajta. Következő évben másik szobabeosztást készítettem a csoportnak, külön szobába tettem őt, elkerülve az újbóli fellángolást.

Másodjára sikerült ismét egy hetyó srácot megszeretnem, ez még fájdalmasabb lett mint az első, mert vele több testi kontaktus is volt, van. Megmasszíroztam a hátát, edzésben segítettem neki, vele együtt futottam. Minden részletbe beavatott, ami a koliban vele és szobatársaival történt, közös zuhanyzás közbeni barmulás, közös hokizás a szobatársakkal stb. Azt hittem nyitottabb lesz felém, nem szexre vagy kapcsolatra gondolok, hanem arra, ha elmondom neki, meleg vagyok megértőbb lesz. Valamelyest be is jött a számításom, de ez idővel rosszabb lett, elkezdett ő távolodni tőlem, ami addig természetes volt köztünk kezdett neki kínos lenni…stb.

Fáj látnom az embereket párban sétálni, csókolózni, egymásnak ajándékot vásárolni stb.

Nem azzal van gondom, hogy van valakijük akikkel viszonylag boldogok, hanem, az ő boldogságuk szerelmük mivel több mint az enyém? Miért nem vehetem én is ki ebből az érzésből a részem. Mindent megtettem az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban, társkeresés címszó alatt, mindhiába…

Akiket megismertem többsége jóravaló, tisztességes ember benyomását keltették bennem, de mindnek sebzett volt a lelke. Egy szakítás, vagy megcsalás miatt. Ilyen a mai meleg ember, sebzett és megcsalt? Bizonytalan? Beszari? Egyéjszakás szexet és kalandot keres?

Régebben hittem a meleg társadalom összetartó erejében, kicsit túl misztifikáltam és egy tökéletes társadalmat láttam, ami a hetyók társadalma fölött áll, de még rosszabb a helyzet mint gondoltam. Romeon kaptam egy levelet: „ Szia, nincs kedved feljönni Bp-re es megdugatni magad egy szaunában?”

Remélem még itt nem tartok.

Pár nap van már csak hátra és 25 éves leszek, jesszus ez az év is hogy elszállt, csak úgy mint a többi év, amit magam mögött hagytam.

Mikor majd elfújom a képzeletbeli tortámon a gyertyákat, elgondolkozom milyen is volt ez a 25 év. Magányos, fájdalmakkal teli, szerelem okozta sebekkel a lelkemen fogok egy újabb évnek nekikezdeni. Megéri folytatni?

Tudom nagyon pesszimistán hatnak ezek a sorok, de be kell látni ez így is van.

Próbáltam több éven át optimista lenni. Ó sebaj majd a következő, majd az a másik srác majd ő más lesz szeretni is fog. Mihez vezetett ez az egész 25 évesen itt vagyok szűzen, lelkileg megtörve, erőtlenül. Reggel is gondolkoztam rajta mi lenne, ha beteget jelentenék, és csak feküdnék egész nap.