Össze vagyok zavarodva.....

....nem kicsit....nagyon. 
Az elmúlt napokban nem sokat voltam a blogom közelében sem net közelben....rossz gondolataim vannak, rémálmokkal fűszerezve, még éjszaka sincs nyugodalmam.
Nem egészséges ez az élet, mármint az enyém amiben élek amiben létezek, széttép a kettősség. 
A folytonos hazugságok, a csalás, a félrevezetés és ezek folytonos észbenntartása, mert mint tudjuk egy jó színész soha nem esik ki a szerepéből egy percre sem mert a hibákat a közönség nagyon hamar észreveszi és nem felejtik el soha. 
Mikor nősülsz meg? Ezután.....
Volt már barátnőd? Igen volt, a volt sulimban nem volt kajálda ezért a egy közeli suliba jártunk enni, és ez a suli tele volt csajokkal. Megismerkedtem egy lánnyal aki nekem nagyon tetszett már elsőben is de csak másodikos ként tudtam annyi erőt venni magamon hogy megszólítsam, elég esetlenre sikeredett a dolog, de épp ez volt az amivel megfogtam Őt. De harmadikban vége lett a kapcsolatunkra, épp akkor mikor már kezdett a dolog komolyabbra fordulni... a szülei.... megsérültek egy autóbalesetben.... biztos emléxik/emlészel/emlékeznek/emlékeztek rá tele volt vele a sajtó... (ilyenkor mindenki bólogat). Na ő ekkor veszítette el a szüleit és nem volt közelben rokon akinél maradhatott volna ezért el kellett költözni Győr mellé, mert ott élnek rokonai.... el sem tudtam tőle igazán búcsúzni... belebetegedett a szülei elvesztésébe, árnyéka lett sajnos régi önmagának...... :(
Ugye milyen szép kis történet....DE nem igaz ebből egyetlen egy szó sem, csak annyi hogy tényleg láttam egyszer egy lányt, egy olyan igazi szépséget akinek az egész megjelenése, a lénye volt gyönyörű 0 sminkkel az arcán. Róla vettem a csaj leírását ha valaki nagyon kérdezősködne. De hosszú lenne a sor, a hazugságaim sora. Nem is nagyon megyek bele.
Eljutottam egy pontra ahol ki kell mondanom eddig és ne tovább.... nem bírom tovább. Biztos könnyebb lenne ha nem lennék egyfolytában egyedül, ezalatt nem párkapcsolatot értek, hanem egy igazi barátot nem tudhatok elérhető közelségen felmutatni. Volt egy barátom....haverom...haver szerűségem... próbáltam felé nyitni teljesen őszinte lenne vele, de sajnos megégettem vele is magam, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Jó Jó ő hetyó, de hát akkor is velük is csak lehet lelkizni...vagy sem??!?
Belefáradtam de tényleg, egész nap mosolyogni mindenkire, megállni beszélgetni az utcán vagy a boltban olyankor is mikor 12 órája talpon vagyok és akkor megyek épp haza a munkából, de megállok és beszélgetek mert ilyen vagyok és kész, szeretek beszélgetni az emberekkel, meghallgatni őket, érdeklődni hogylétük felől, és viszont elvárom ezt én is tőlük, de mit kapnak tőlem? Hazugságokat. 
Miért nem fogsz magadnak egy csajt nagyon jó ember vagy és összeteheti az a csaj a két kezét hogy ilyen fiúja lehet mint te.? Mert nem találok hozzám valót a közelemben. És tessék, őszinte volt velem egyik kolléganőn,  és én meg mosolyogva teljes őszinteséggel a szememben a képébe hazudok. Miközben milyen jó lenne azt mondani: Még nem találtam meg az az EMBERT aki nekem társam lehetne, de itt nem is fogom meglelni mert nincs olyan aki nekem nagyon tetszene, elég válogatós vagyok sajnos, pedig nem tudom miért, mert én sem vagyok egy hű de nagyon szép, elragadó pasas és az önértékelésemmel is súlyos gondok vannak, de majd találok ha végre lenne annyi lelki erőm hogy elszakadjak végre a családomtól. Vagy sikerülne legyőznöm az egómat és végre képes lennék gyökeresen változtatni az életemen, de ez addig nem fog menni amíg hozzám hasonlók társaságában sem merek megnyílni.... pedig ők megérdemelnék hogy legalább nekik igazat mondjak.
Miért nem jössz össze É.-vel (lány volt haverom huga)? A válaszom lényege mindig csak annyi hogy kritizálom mi nem tetszik benne meg milyen ember is, miért nem illik hozzám stb. Ha mégis kötik az ebet a karóhoz akkor elkezdem magamat rossz színben feltüntetni: nem nagyon tudok megnyílni, nem mutatom ki jól az érzéseimet, félre érthető vagyok sokszor, hangulat ember vagyok... nem szeretem ha valaki a cuccomhoz nyúl, nem tudom helyén kezelni más emberek közeledését.... stb. A legszebb az egészben hogy ez tényleg igaz is rám. Annyira félek még egy kézfogástól is, jól csinálom.. igen sikerült jól fogtam meg a kezét...oké akkor most szorítás de ne sokáig, ne legyen lagymatag a kéz... oké sikerült... hú. Ilyen hülyeségeken is képes vagyok parázni. 
Szombaton voltak a nagy ballagók én is hivatalos voltam egyre, este pedig a nyolcadikosok szülei felkértek hogy zenét vigyek már a bankettre mert kell valami amire tudnak a gyerekeik táncolni, tombolni. Végig néztem rajtuk, beszélgettem velük, meséltek magukról, az álmaikról, terveikről, kapcsolataikról és gondolataikról. Eszméletlen hogy ők 14 éves korukra miken mentek már keresztül, több hónapos kapcsolatok, szex, öngyilkossági kísérlet, nem csak gondolt rá a csaj hanem meg is tette egy srác miatt, de az anyuka megérezte hogy valami baj lehet és hazament, begyógyszerezve talált rá a fürdőszobában. 
Közben meg itt vagyok én 27 évesen, és mint tudok felmutatni, egy történetbe kapaszkodom görcsösen, ez pedig nem más mint az első csók története és az első "kapcsolatom" ami elég fájón ért véget az én fóbiáim és túlkombinálásaim miatt. Már kezdek ott tartani hogy magamra undorral gondolok, mit tettél te egy másik fiúval!  A fránya belső hang, ha tehetném belépnék az elmémbe és kinyírnám. Minden jó dolgot az életemben csak lefikáz. Milyen jó is lenne egy haverbarát akivel tudnék beszélgetni, vele nevetni, sírni, közösen filmet nézni.... stb. Akiknek ezek a dolgok megvannak nem is tudják mennyire értékes kis életük is van, mindig elmondom annak aki épp lelki szemetesládának használ, örüljön hogy neki csak ennyire rossz van ennél rosszabb is. De nekik van miből leadni. Mondjuk nekem is de már nem tudom mit tud még elvenni tőlem az élet, vagyis nem elvenni hanem mézesmadzag ként húzgálni az orrom előtt dolgokat. 
Annyi évet elvesztegettem a hülyeségeim miatt, és a hülyébbnél hülyébb fogadalmak miatt, minden egyes új évi fogadalmam nagy baromság volt. A minap elnézegettem a volt középsuli osztálytársaim facebookját, annyira boldognak tűnnek a képeken, családjuk, barátaik körében vannak, többeknek már felesége is van és gyerekük, van akinél már a második lurkó is megvan. Ahogy egyik filmben el is mondják: "Addig nem hal meg senki amíg emlékeznek rá és ki emlékezhet ránk az utódaink." Köszönöm élet, még egy pofon...
Nem nagyképűség amit most mondok, de eddigi életem során nagyon sok könyvet elolvastam, szinte mindenféle témában fordult már meg könyv a kezemben, azt hittem hogy egy szerelmes könyv olvasása révén útmutatók kapok a könyvön keresztül, mit is érez az ember, milyen érzés ha szeretnek vagy ha nem szeretnek. Olvastam megannyi tudományos értekezést az emberről a pszichéről az egóról, könyveket Popper Pétertől, Ranschburg Jenőtől, azért hogy megértsem ki is vagyok, miért vagyok most az aki, milyen utat tettem meg eddig és merre tartok. Egy nagy igazságra rá is jöttem, minél többet olvas az ember, minél több a tudása annál jobban azt érzi mennyire nem tud semmit. A könyvek csak útmutatók nem pedig kézikönyvek az élet minden helyzetére eseményeire. 

HA már ennyire pesszimista és önmarcangolós lett a bejegyzésem (de ki kellett magamból írnom) álljon itt a végén egy fikció:

.....emléxem a napra mikor megismerkedtünk, egy esős tavaszi délutánon történt. A lakásomhoz közel eső parkban üldögéltem  kedvenc időtöltésemnek hódolva, olvasgattam egy könyvet. Nem is vettem észre az idő múlását és a tényt hogy időközben beborult az ég és nagy cseppekben hullni kezdett az eső. Gyors felpattantam és az esernyőm alá húzódva nagy léptekkel megindultam a buszmegálló felé. A buszmegálló nem volt mást mint egy tábla rajta a már jól ismert busz piktogramja és egy régi pad.

 Ahogy ott álldogáltam észre vettem egy nagyon helyes srácot aki próbált mindent elkövetni annak érdekében hogy az eső ne áztassa el nagyon, próbált összehúzódni annyira amennyire csak tudott és a nyakát is teljesen behúzta az széldzsekijébe. Rámosolyogtam de nem nézet felém ezért közelebb léptem és az esernyőmet felé tartottam. Így álltunk ott jó pár másodpercig mire ő észre vette hogy már nem esik rá az eső, kérdön elkezdett körbe és felfelé nézelődni. Ekkor találkozott a tekintetünk. 

Szia.

Szia...kösz.

Ó, ne hülyéskedj már, nincs mist, elég nagy ez az esernyő kettőnknek is.

Kösz, nem gondoltam hogy esni fog az eső ezért csak ezt a szél dzsekit kaptam magamra, mielőtt kijöttem a parkba sétálni.

Gyakran jársz ide sétálni.
Nemigazán, ez lett volna, vagyis ez volt a harmadik alkalom. Most költöztem fel vidékről és még csak ismerkedem a környékkel.

Saját lakásba vagy albérletbe?

Albérlet természetesen, mert nincs annyi pénzem hogy saját lakásom legyen... még - közben mosolyog rám. És te.

Én már itt élek ezen a városrészen 1 éve. Szeretem ezt a környéket, közel ez a csodálatos park, kijárok ide olvasgatni, pihenhetni.

Mit olvasol?

Hú mit is válaszoljak... egy könyvet olvasok amiben két meleg férfi a lövész árokban a háború borzalmai közepette egymásra talál, miközben ezeket gondoltam hirtelen azt mondja:

Ismerem ezt a könyvet nagyon jó könyv bár a vége nem igazán tetszett, én nem ezeket a befejezéseket szeretem.

Biztos látta az arcomon hogy nagyon meglepett az előbbi mondatával. Ezt meg honnan veszed? Kérdeztem tőle zavarodottan.

Megismerem a könyvet a borítójáról, vagyis abból ami kilátszik a könyvből amit a hónod alatt szorítasz. Nyugi én is meleg vagyok.

Pár perc csend következett, csak néztünk egymás szemébe, néha el el kapva tekintetünket a másikról, az eső egyre nagyobb cseppekben kezdett hullni. 

Mindjárt ide ér a buszom, ezzel jössz te is?

Nem én a következővel ami 10 perc múlva ér ide.

Addigra teljesen át fogsz ázni. Van egy javaslatom itt hagyom az esernyőmet és ha legközelebb találkozunk majd visszaadod.

Mielőtt bármit mondhatott volna megérkezett a buszom. Kezébe nyomtam az esernyőm nyelét, fölléptem a busz első lépcsőfokára, gyorsan felé fordultam és annyit kérdeztem tőle: 

Mi a neved?

A nevem Ádám, és a tied.

Még mielőtt az ajtót becsukták volna annyit mondtam: Louis.... és remélem látlak még....

A busz elindult, ő pedig ott maradt a megállóban.

folyt.köv.

Jó éjt Dalarann

dalarann@gmail.com