Kőkemény lett a szívem, tüskés áthatolhatatlan, csont torony.
Páran megpróbáltak szeretni de mindig lepattantak... ők szerettek engem de én nem tudtam őket közel engedni, ha meg is tettem mindig megsebeztem őket. Védekezőreflex.
Most viszont ha valaki szeretni próbál akkor én védekező állásba helyezkedem és eltaszítom magamtól, sokszor szerettem, de mire szeretve lettem már túl későnek bizonyult...


Rémisztő volt mikor a kép összeállt a fejemben, de sajnos igaz a kép.
Mindenkit kezdek lenézni, eltaszítani magamtól, nem keresem azok társaságát akikkel eddig jól éreztem magam, élem a kis életemet a magam által kreált kis világomban, ahol én és senki más nincs jelen. Sajnos nem is akarok ezen változtatni, így nincs az aki megbántson, és újabb sebeket ejtsen a szívemen.

Ha van előző élet és karma akkor nem tudom el sem képzelni mi isten csudáját tudtam csinálni hogy ebben az életben ezt érdemeltem.