2011. augusztus 8., hétfő

ELHUNYT RUDOLF BRAZDA

Elhunyt az utolsó „rózsaszínháromszöges”, a nácik által homoszexualitásuk miatt koncentrációs táborba hurcoltak közül az utolsó vélelmezett túlélő, Rudolf Brazda. Az áprilisban a legrangosabb francia kitüntetéssel, a Becsületrenddel kitüntetett férfit 98 éves korában, szerdán érte a halál.

ean-Luc Schwabbal közösen írta meg életrajzát „Itinéraire d’un triangle rose” (Egy rózsaszínháromszöges életútja), amely a koncentrációs táborban eltöltött 32 hónapjáról, a kényszermunkáról, a mindenütt jelenlévő halálról, a zaklatásokról számol be.

Rudolf békésen ment el, álmában, augusztus 3-ára virradóra. Június óta idős emberek kórházában volt, az elzászi Bantzeimben” – tudatta a környezete.

A Németországban született cseh férfit, aki 1960-ban francia állampolgár lett, hétfőn temetik Mulhouse-ban. Hamvait a 2003-ban Mulhouse-ban elhunyt Edouard Mayer hamvai mellé helyezik, aki több mint ötven éven át volt társa.

Rudolf Brazda egyike volt annak a mintegy 10 ezer embernek, akiket Hitler uralma alatt nemi irányultságuk miatt lágerekbe hurcoltak. A nácik ugyanis a fajfenntartásra leselkedő veszélynek tartották az egyneműek közötti szerelmet. Brazdát a buchenwaldi lágerba deportálták, ahol rózsaszín háromszöget kellett viselnie.

Brazda 1913-ban született a németországi Szászországban, németajkú cseh családban. Mint a természet rendeléséről vett tudomást homoszexualitásáról, amelyet elfogadott. Szerencséje volt, hogy mindig volt mellette társ – mondta el később.1937-ben félévi börtönre ítélték „megrontás” vádjával, majd kiutasították Csehszlovákiába. A Szudéták Hitler általi bekebelezése után ismét elítélték ugyanazzal a váddal, ezúttal 14 hónapra. Büntetése letöltése után mint visszaesőt Buchenwaldba internálták. Itt 32 hónapot töltött a pokolban, egy kommunista kápóval való barátságának köszönhette a túlélést.

A rózsaszín háromszögesek tragédiája ismeretlen volt, amíg az 1980-as években több színdarab, könyv és film nem foglalkozott a kérdéssel. Amikor 2008 májusában Németországban ünnepélyesen felavatták Berlin szívében a homoszexuális deportáltak emlékművét, a szervezők azt mondták, hogy a tragédiának nem maradt egyetlen túlélője sem.

Rudolf Brazda, aki 1945 óta névtelenségbe burkolózva élt Mulhouse mellett, ekkor döntött úgy, hogy véget vet a hallgatásnak. Egy hónappal később meghívták a berlini melegfelvonulásra. Rózsaszínű ingben helyezett el egy szál virágot az új emlékműnél a szintén homoszexuális Klaus Wowereittel, a német főváros főpolgármesterével az oldalán.

Később részt vett elzászi iskolákban tartott rendezvényeken és ott volt, amikor emléktáblát avattak a nácizmus homoszexuális üldözötteinek Mulhouse-ban és a struthofi koncentrációs táborban. Az Oublié-e-s de la mémoire internetes portál kondoleálóoldalt nyitott az utolsó túlélő elhalálozása kapcsán.

MTI/Hatter.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése