2013. július 21., vasárnap

Eltelt ez a hét is.

Tegnapi napot a rokonoknál töltöttük Monoron. Iszonyat hosszú volt az út, főleg a családommal összezárva egy kocsiba. Fater mellett kellett ülnöm. Annyit beszélgetünk egy héten, mint ti a mosogatóval vagy a borotvátokkal, szóval szinte semmit. Megérkeztünk úgy 10 óra körül, puszi mindenkinek, evés, ivás, a rokonok gyerekei azonnal megtaláltak. Miért van az hogy a gyerekek valahogy mindig megtalálnak engem. Utána meg nem tudnom őket lerázni, mint most is: mellém ülj légysziiii!!!! játssz velem. aludj nálunk és majd holnap hazamész. stb.

Csütörtök óta tele vannak az álmaim erotikus dolgokkal. Kész agyrém némelyik. Le sem tudnám írni rendesen őket, mert van ami annyira szürreális hogy a magyar nyelv nem tartalmazza még azokat a szavakat amelyekkel le tudnám írni. 


Augusztusban végre jó lenne már elmenni legalább 1 hét szabira és a szabi alatt nem itthon lenni hanem kimozdulni valamerre, mondjuk megyeszékhelyre érdemes lenne elmennem. Egy kis vásárolgatás mozi stb. Sajnos nincs olyan személy akinél tudnék aludni, ezért lehet keresek majd valami szállást magamnak, hotelre gondoltam a központban. Még egy meleg szórakozóhelyre is elmennék ha lenne kivel. 

Holnap meg újra kezdődik a hét, remélem holnap végre időben hazaérek és amivel most hétvégén elmaradtam azt bepótolhatom, olvasgatás, pakolgatás és vasalás. 
Ja venni akarok egy új ágyat meg valami ruhásszekrényt a mostaniban kezdek nem elférni.























Jó éjt. Dalarann
dalarann@gmail.com

3 megjegyzés:

  1. Ha öt nadrágot veszel egyszerre ne csodálkozz, ha kicsi a szekrény. :D Erotikus álmok, úgy látszik a múlthét ilyen volt, csatakosan ébredek éjszaka. (nem félreérteni, az izzadság folyik és nem a melegtől).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vettem ma 6 boxer alsót is a rövid gatyákhoz, már a fiókjaim is tele vannak :D Nekem is csatakosak az éjszakáim forgolódok mint egy motolla.

      Törlés
  2. A múlthét folytatódik, tele van a ... Így nem tudom magam kipihenni.

    VálaszTörlés