Hangszer.

Anno a suliban csak egy dolgot vehettünk a szánkba ének órán, és ez nem volt más mint a furulya, amin elég jól tudtam játszani a kötelezően megtanulandó zenéket, viszont soha nem szerettem rajta játszani, sem a hangot amit előlehetett belőle csalogatni.
Nekem mái napig hangszerileg nagy szerelmeim az orgona és a hegedű. Mivel nem minden lakásban van orgona és nem is olyan könnyű hozzájutni, ezért ez nekem soha nem is volt az elérhető célok feliratú dobozomban. Mert az ember csak ne lopjon már magának egy orgonát a templomból :D

 Viszont a másik hangszer a hegedű, az már más tészta, annyira szép hangja van, és annyira mély érzéseket mozgat meg bennem a hangja hogy az elmondhatatlan, hasonlóan mint az orgona hangjánál. Pár hónapja nagyon motoszkál a fejemben hogy veszek hegedűt és autodidakta módon megpróbálom megtanulni, legalább 3 hang tiszta eljátszását :D (majd úgy is leteszek erről a tervemről.)
Talán azért is érzem ennyire a késztetést magamban mert van pár filmzene amiben annyira erőteljesen és hangsúlyosan van előtérbe hozva a hegedű hogy akarva akaratlanul is a film erős érzelmi benyomásait a hegedű hangjával azonosítom.
Ezekről a filmekről beszélek:

El labirinto del fauno -

The Fountain -

Lindsey Stirling - ről nem is beszélve -

Régen mikor kollégista voltam, az egyik nevelőtanárunk tartott a fiataloknak zenetörténeti esteket, ezek az esték abból álltak hogy ő vette a kis motyóját és elment a zenei könyvtárba, CD-re kimásolt zanéket, amik egy adott korra voltak jellemzőek, majd a koliban lejátszotta ezeket, persze megfelelő körítéssel kísérve. Nagyon szerettem járni erre a foglalkozásra, csak sajnos pár alkalom után én a tanár és a hifi maradtunk.... so sad. Lejátszott nekem egyszer egy zenét ami annyira mélyen megérintett akkor ott hogy az valami elmondhatatlan, biztos mással is volt már ilyen, mikor a sírás és az öröm egyszerre akar kirobbanni az emberből, és még a lélegzetét is visszafolytja úgy figyel. Gondolhatjátok hogy néztek rám a szobatársaim mikor felmentem a szobába, lesápadva vörös szemekkel....
Sajnos nem vagyok valami túl jó az érzelmek kifejezésében, szélsőségek között mozgok, erre mindig vannak megerősítő példák sajnos. Mindig úgy gondoltam hogy az ilyen embereknek mint én, találták ki a zenét és a hangszereket, mert van hogy a szavak kevesek ahhoz hogy kifejezzük a másik embernek mit is érzünk legbelül.

Szombaton volta bent Debrecenben sikerült végre vennem egy mellényt, és hozzá egy nagyon faja inget, holnap fel is veszem őket és megyek a melóba, hadd nézzen a sok falusi és mondhassák hogy "né má ez megint hogy ki van ötözve.." Mert ideje lesz lecserélnem a ruhatáramat olyan ruhákra amit hordani szeretnék.
Ja és köszönöm neked az ing, mellény és pulóver kiválasztásában nyújtott segítségedet :D

Dalarann