2010. november 15., hétfő

Wow :D

Már érkezett is 2 megjegyzés a bejegyzéseimhez. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar valaki rábukkan az írásaimra.



Akkor először néhány szó magamról. 24 éves fiú vagyok, élem az életem az Alföld egy kis eldugott szegletében.
Mióta csak élek tudom, hogy különleges és értékes ember vagyok, ez a tudat tartja bennem a lelket.
Elég sokat mozgok emberek között, kollégista is voltam 7 éven keresztül, szóval elég sok embert ismertem meg a hosszú évek alatt, és bebizonyosodott, büszke is lehetek magamra, mindig ezt vágják a hozzám hasonlók fejéhez: oké oké legyél meleg, de ne legyél rá büszke. Viszont az élet eddig csak azt mutatta, legyek büszke és lehetek is. Nehéz igazán röviden elmagyarázni, de aki ismer, szeret, okos és művelt embernek tartanak, minden konfliktusomat meg tudom oldani, toleráns vagyok mindenkivel. Sokan mondták már nekem, úgy örülnék, ha az én gyermekem is ilyen lenne, de jó volna, ha a lányom olyan barátot, társat találna magának, mint te.
Jójó tudom, ha kiderülne a titkom ez egyből meg is változna, de ettől nem kell félnem, nem kötöm senki orrára. Ha viszont kiderülne, büszkén vállalnám, és az ezzel járó megpróbáltatásokat is elfogadnám és megoldanám, ettől is csak erősebb lennék.
Viszont egy gyenge pontom mégis van, ez pedig nem más, mint a magány….
Nagyon nehezen élem meg a magányt, nincs társam, nincs kapcsolatom, a magány az én igazi társam, van családom, vannak testvéreim, ismerőseim sok haver és barát, de ez nem elég. Nekem olyan személyre lenne szükségem, aki szeret, és én viszont szerethetem őt.
Még gyerek koromban  elhatároztam, soha de soha nem leszek szerelmes és megpróbálok egyedül élni, leélni az életemet és minden percét tartalmasan élni meg, de ez sajnos nem így lett. Ez  egyszerűen az emberi lét és a test sajátossága, hmm ezt nem tudom biztosra, csak annyit tudok, a szeretet nélkül meghal a lélek.
Szóval most ott tartok, hogy nem igazán látom értelmét az eddigi életemnek…

3 megjegyzés:

  1. Oh, neee. Én is így gondolkodtam a blogomban pár napja, és ki is kaptam meztelencsigától!
    Fiatal vagy, még jön majd valaki az életedbe. :) Nyugi. ;) Ganbaru!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Dalarann! Először is: üdv a bloggerek közt:) Másodszor: ahogy Treen is mondta: nem gondolkodhatsz így! Mert nem:)
    Végül az uccsó mondathoz: az eddigieknek is volt értelme (ez egyértelműen kiderült a bejegyzésedből), de bármily közhelyesen is hangzik, azért leírom: minden most kezdődik el!:)
    Drukkolok - és nem vok egyedül! Ahogyan te sem! Üdv: J

    VálaszTörlés
  3. Kedves Treen, így van még fiatal vagyok, sőt aki ismer meg sem mondaná hogy a huszontötödik életévembe lépek nem is olyan soká.

    Kedves KONTIKI, köszönöm az üdvözlést jó itt lenni a bloggerek között :D Legalább érzem hogy tartozom valahová.
    Bizony minden most kezdődik el, túl kell lépnem elég sok dolgon és remélem ebben a blogolás sokat fog segíteni.

    VálaszTörlés