Akkor a történések sorrendben.

Szóval ahogy ígértem ma blogba vésem az elmúlt napjaim eseményeit.
Péntek reggel bementem a másik munkahelyemre, megérkezett a falugazdászunk, aki széles mosollyal üdvözőlt engem és nagyon megdicsért. Történt ugyanis hogy volt egy továbbképzés féleségen ahol egy agrárkamarás előadást tartott a kötelező regisztrációról és annak menetéről.
Egy pontig hallgatta ez falugazdászunk majd közbeszólt hogy az nem úgy van, és hogy van neki az egyik településén a körzetén belül egy fiatal srác akinek sem a falugazdászkodás sem az agrárkamaráskodás nem szakmája mégis jobban tudja a dolgokat mint maguk. 1 órája hallgatjuk itt a kitöltés szabályait, viszont ő nekem mindezt 14 perc alatt töviről hegyire elmagyarázta.

Szóval dagadt a mellkasom rendesen egész hátralévő nap. Szeretem ha elismerik a munkámat és a tudásomat.

Ő, mármint a falugazdász olyan 11 fele hagyott ott engem mert el kellett mennie terepszemlére, érik a kukorica és az élő kombájnok már elkezdték szedni a termést, de nem a gazdának segítenek ezzel be, remélem érthető mit is akartam mondani. Lopják a termést de ám úgy rendesen.

11 körül aztán nekem szegezték a kérdést:
"nem tudod merre lehet a főnökasszonyod, sehol nem találják...."
Kilenc órától gyűlést tart a többi dolgozónak, nem lehet hogy ott van velük?
Nem, nincs ott, ők is keresik.
Keresik?
Igen mert nincs sehol, már az élettársa is bekereste mindenhol, de mégsem tudja senki hogy merre lehet, ezért kérdeztem hogy te nem sejted hogy hol lehet.
...sajnos nem... de megnézték a fő épületben, vagy annak az alaksorában.......
Meg persze meg kiabáltak is neki. hátha csak bezáródott valamelyik helyiségbe.
... jó de mi van ha rosszul van és nem tud szólni....
Az lehet de akkor nem lennének zárva az ajtók, mert mikor az ember érzi hogy rosszul lesz akkor ájulás közben nem zárja magára az ajtót.
Jóóóó én ezt értem, de az emeleten van két ajtó ami be szokott szórulni, ott megnézték már, fent az emeleten a lépcsőtől jobbra. rácsos ajtó...
Ekkor vette a telefont a kolléganőm és áttelefonált, elmondta hogy mit mondtam neki és kérte hogy menjenek fel és nézzék meg. Vártuk mi lesz a válasz. Az volt hogy a rács zárja nyitva van viszont a rács be van hajtva. Gyors közbeszóltam hogy nézzék meg az ajtót is akkor már, az viszont zárva volt.
Innen felpörögtek az események, ajtót felfeszítették és a bezárt ajtó mögött megtalálták a földön fekve a főnökasszonyomat. Nem akarom nagyon taglalni a dolgot, de öngyilkos akart, vagy próbált lenni, nem is tudom mi erre az igazán jó kifejezés. Mert ha valaki igazán véget akar vetni a saját életének akkor azt nem úgy teszi hogy bárki megtalálhassa. Mert hét harminckor én még reggel beszéltem vele telefonon.
Sikerült életben tartani az ott lévőknek míg ki nem ért a mentő, beszállították a kórházba és kimosták a gyomrát. Saját felelősségére szombaton haza is engedték. Szívből sajnálom őt, mert nagyon szeretem mert jó főnök még ha néha úgy bánik az emberrel mint a rongypokróccal, de én tudom hogy ő egy igazán jó ember, csak sajnos a mai világban a jó emberek megrokkannak, megkeserednek, és van aki öngyilkosságba próbál menekülni.

Erről eszembe jut egy régi régi bejegyzésem amit még a régi blogomba írtam, be is másolom ide:

"A téma úgy hozódott fel: beszélgettünk a vallásról, az életről a létezésről, vagyis én beszéltem a többiek meg hallgattak. Meghalt a főnökünk édesapja. Holnapi nap megyek a temetésére.

Szóval mondta a takarító néni hogy ő nagyon fél a haláltól.

Kérdeztem tőle hogy miért? Pedig tudom a választ, ő főleg a vallás sulykolta dolgok miatt és anyagias mivolta miatt, ez alatt a materialista szemléletet értem.

Válasza az volt: Nem akarok úgy meghalni, hogy ne tudjam mi lesz a gyerekeimmel.

Következő kérdésem az volt hozzá, mi lesz, ha már unokák is lesznek? Őket is túl akarod élni, vagyis velük együtt akarsz élni? Látni, hogy nőnek fel ők is, hogyan lesznek szomorúak, boldogok?

De a választ borítékolni tudtam volna, a válasza az volt: Igen.

És mi lesz akkor, ha a gyerekeid úgy döntenek nem akarnak örökké élni, és elfogadják a halált, tudnál e nélkülük élni, mert az emberek nagy százaléka azt mondja: nincs annál szörnyűbb mikor a szülök eltemetik gyereküket, nem élhetnek tovább a szülök mint a gyerekük.

Erre viszont nem tudta a választ, újra azt mondta, ő fél a haláltól.

Nem is várhattam volna tőle más választ, a halál gondoltat a halál félelme régóta az emberek gondolatainak szerves része, ha nem is merjük bevallani, de születésnapunkon, valaki temetésén, egy beteg rokon testvér barát ágya mellett mi jut először az eszünkbe, nem más, mint a halál.

A halált meg lehet határozni orvosilag, és különböző tudományok szerint:

(segítségül hívom a wikipédiát, tudom nem a legmegbízhatóbb forrás, de nekem most megfelel.)

A biológia számára a halál az élőlény elpusztulása, mely után passzívan vesz részt az ökoszisztémában.

A magyar jog szerint a halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul. – 1997. évi CLIV. tv. XI. fej. 202.§ g)

Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai halál, agyhalál és biológiai halál fogalmát:

A klinikai halál állapotában az életjelenségek (keringés, légzés, agyműködés) átmenetileg szünetelnek.

Az agyhalál állapotában a személy agya olyan mértékben károsodik, hogy többé nem képes a szervezet tudatos irányítására, a vegetatív idegrendszer teljes vagy parciális sérülésekor. Eszméletvesztés, kóma esetében lehetséges a károsodás nélküli felépülés.

A biológiai halál az élő szervezet működésének teljes és végleges leállása.(sokak szerint az emberi haj és köröm növekedése az egyén halálát követő hetekben, hónapokban szűnik meg)

A teológia és a vallások nagy része szerint a halál a földi élet vége, mely után az egyén isteni akaratnak megfelelően másvilágra kerül, megsemmisül, vagy más alakban újjászületik.

A nyugati civilizáció erősen materialista beállítódása sok új információval gazdagította a halál biológiai jellemzőinek megértését, azonban keveset foglalkozott a lelki, spirituális aspektussal. Mivel vallásonként, koronként és emberenként is jelentős különbségek vannak.

Tisztán emlékszem arra mikor kicsi voltam, nem tudtam szinte semmit a halálról egészen nagy csoportos koromig, amikor is meghalt egy hozzám nagyon közel álló ember, egy óvónő.

Mindig énekelt nekem, ha rossz kedvem volt, a Homokóra című dalt, itt jegyzem meg elég keveset játszottam a többi korombeli gyerekkel, inkább az óvónőkkel beszélgettem vagy csak magamban üldögéltem.

Szóval egyik nap az oviban, mindenki szomorú volt, letört, és sokan sírtak is. Odaléptem egyik óvónőhöz és megkérdeztem mi a baj, miért sír? Csak nem elesett és sebes lett a lába.

Ő rám nézett és azt mondta. Valaki, akit szerettünk, te is szerettél nincs többé.

Számomra akkor ez felfoghatatlan dolog volt, hogy történhetett ez, mit is jelent valójában. Elhagyta valaki és nincs meg, mint egy játék esetén, gyermeki elmém csak ezt volt képes összehozni akkor.

A temetésre nem vittek el minket, egyik nap kevesen maradtam a felnőttek közül az oviban, tudtam, hogy most vannak oda, talán keresik, hátha meglesz.

Pár nap múlva lehangolt lettem, hibáztattam a többi embert meg lusták és mulyák voltak, mert nem találták meg, nem keresték eléggé.

Mamám ezt látta és elmesélte mi is történt valójában.

Mamámról tudni kell, ő reformátusvallású, mái napig hisz Istenben, a Bibliában, és abban, ami le van benne írva.

Én ezt a magyarázatot kaptam, meghalt nincs többé, a mennyben van, de mamám mesélt a pokolról is nekem.

Ezután teltek az évek, de nem tudtam elfogadni azt, amit mamám mondott nekem.

Lekonfirmáltam, a papunktól nem mertem ilyen dolgokat kérdezni, ő se mondhatott volna mást, mint mamám.

Később elkezdtem olvasgattam, kutattam a témát, vallások, biológia, kémiai meghatározások százaival találkoztam. Különböző korok gondolataival ismerkedtem meg, filozófiai megközelítésekkel, és filmekben bemutatott elképzelésekkel.

Voltak korok, amikor a halál szinte minden napos volt, éhínségek, pestis, tífusz, vérhas, háborúk, inkvizíció, és egyéb borzalmak.

Az emberek félték a halált, mert mit mond a legtöbb vallás, halálod után megmérettetik az életed, ítélkeznek feletted és pokol vagy menny vár rád. És mint tudjuk, nem várhat az emberre más csak az örök kárhozat szenvedés, kénköves pokol, kevés a jó ember.

Mit mondott a materialista szemlélet, halál után nincs semmi, megszűnik a test létezni, megáll minden, mint egy kikapcsolt számítógép és nincs tovább.

Nem térek ki minden vallásra, de sokban visszatérő motívum, a halál után vár ránk egy hely ahol boldogok vagyunk, és a lélek megsemmisül: Nirvána, vagy mégsem? (a Nirvána közismert és széles körben hitt jelentését írtam itt le. Bár a buddhista értelmezésben ez a lét és az egyéniség teljes megsemmisülését jelenti, valójában csupán a lelki szintre való emelkedésre utal, ahol az élőlény immáron szabad, tiszta lélekként függetlenné válik az anyagi kötőerőktől.)

Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot, személy szerint abban hiszek: A halál nem a vég, itt nincs vége az útnak, lehet, hogy van reinkarnáció, lehet, hogy van következő élet. Az is elképzelhető, a biológusoknak van igazuk, mikor megszűnik az utolsó sejt működése is az emberi kémiai gép működése végleg leáll akkor az adott test halott.

Elmém, szívem azt súgja, nem lehet csak ennyi az élet.

Kell lennie valami célnak (Karma).

Ha vége is az életnek, az univerzumban akkor is nyomot hagyunk, mint egy nagy és végtelen tároló kapacitású gépben minden és mindenki nyomot hagy, teljes elménk, tudatunk lementődik a mindenségben. (Akinek ez ismerős lenne, ez az A.I. című filmben nagyon szépen meg van jelenítve.)

Most hogy itt ülök egy másik film is eszembe jutott a nagy gondolat áradat közben, ez pedig nem más, mint a Csodás álmok jönnek című film. Meghalnak a szereplők és eljutnak egy mennyországnak nem nevezhető helyre, ami a képzeletükből születik, ki milyen életet él olyan világot teremt benne magának képzeletben. A férfi szereplő felesége öngyilkos lesz, aki a pokolra jut, de ez nem így van, elméjét szellemet annyira megviselte az élet, hogy nem képes magának egy szép világot alkotni a másik oldalon. Ezért nézz ki úgy minden mint a pokol és a lélek felemészti magát.

Számomra ezek a dolgok a legszimpatikusabb gondolatok, elképzelések, hiszem, hinni akarom, hogy nem lehet csak ennyivel vége. Gondolataink csodákat teremtenek, és nem a világ teremt minket.

Egy atomban annyi energia van iciri piciri helyre tömörítve, mint a galaxisban lévő összes nap teljes energiája. Isten mindig magunkon kívül keressük, de isten bennünk van, minden egyes emberben, legyen az jó vagy rossz ember, mindenkiben benne van az isteni szikra mellyel képesek vagyunk teremteni és világokat elpusztítani.

„Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról... többek között, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz.”

Stephen King"

Egész hétvégén sütöttünk főztünk mert nekem vasárnap volt a névnapom, tesómnak meg a születésnapja másnap. Ebből most annak is kiderülhetett hogy mi a keresztnevem akinek eddig nem volt világos. 

Na még írok pár sort az új telefonomról. A régi megadta magát 3 évet bírt. Még míg volt benne egy kis erő addig sikerült rajta túladnom, kaptam érte kemény 10.000Ft-ot. Több mint a semmi. Ezt a pénzt még megpótoltam 40.000Ft-tal és vettem ezen a pénzem egy Iphone telefont, úgy hogy nem rajongok az almás termékekért, de nekem gyorsan kellett egy új telefon, több pénzt viszont nem költöttem volna telóra, szóval ez szerintem egy igazán jó vétel volt. Még barátkozom a kicsikével.

Jó éjt, Dalarann