2013. augusztus 9., péntek

Végre.

Elmentek a rokonok. Vasárnap óta itt voltak de ma reggel végre elmentek. Géphez se jutottam mert minden este filmezni akartak. Szóval én is meg tudtam velük nézni jó pár olyan filmet amit eddig csak beszereztem de nem szakítottam rá időt hogy megnézzek. 
Tegnap este megnézettem velük a Felhő Atlasz című filmet is, és mint tudjuk van benne kettő darab meleg karakter, na ezek egy részén a filmnek csókolóznak is. Ekkor jött a reakció rokon részéről gúnyos hangsúllyal: "...rohadt kis köcsögök." 
Szóval kaptam még egy megerősítést, a rokonságom homofób.... 

 Na de haladjunk inkább szép sorjában.

Csütörtök: Reggel 7 kor már bent voltam melóhelyen, vagyis a másik melóhelyen, mikor megérkeztem kérdeztem az ott lévőktől hogy mit segíthetek és még az is megkérdeztem hogy a másik főnökömnek szólt e valaki? Jött is a viszont kérdés. Te nem szóltál neki? Nem.
Ekkor elindult a kupaktanács hogy ki is szóljon mert csak úgy nem lehetek ott hogy nem kér át senki.
Ez kb egy óra hossza alatt meg is oldódott. Gyorsan összeszedte valaki a bátorságát és áttelefonált.
Neki is láttunk a munkának, egész nap a szombati rendezvényt szerveztük, de sajna nem lettünk készen, ezért a 
Péntek: - i napon is segítenem kellett. délután meg megpakoltam egy kisbuszt piával, mert mikor indultam haza akkor láttam hogy két olyan személyt küldtek beszerezné a szombaton elfogyasztandó piát akiket csak pár nap választ el a nyugdíjtól. Ezért felajánlottam hogy vigyenek engem is el magukkal és én majd segítek nekik bepakolni a kocsiba. meg kiválasztani az italokat.
Ezzel el is molyoltunk úgy hat óráig. majd kimentünk még a rendezvény helyszínére, felcímkéztük a sátrakat. Mikor kész lettünk lehetett úgy 9 óra körül, mikor újra bejártunk mindent észrevettem hogy van egy sátor pluszban, na azt az ott lévőkkel áttetettem egy másik helyre, a két büfé közé. Ha kell valami elég csak eldöntenem hogy jobbra vagy balra szólok :D Fél tíz is javában elmúlt mire ágyba kerültem. Reggel keltem szombaton fél ötkor mert még nyomtatnom kellett szervezők sátra feliratot  a kis sátrunkhoz.
Megérkeztem, kipakoltuk a piákat, a székeket, jövögettek az árusok azokat is elnavigáltam a helyükre és elmentem a kocsival a konyhára megnézni hogy hogy haladnak a marha pörivel. Egész nap jöttem mentem intézkedtem szervezkedtem, problémákat oldottam meg. Este olyan fél egy körül úgy döntöttünk hogy elég ebből mára ennyi, ideje lenne pakoltatni a hangosítókkal össze a kócerájukat, a lakosokat pedig el kellene kezdeni távozásra bírni, mert ekkor már közel 21 órája talpon voltunk, ja és hab a tortán enni sem volt időm semmit, mert mindig közbe jött valami, a főzőversenyből is csak a jegyzetelés jutott nekem.
Azt hittem magamban én kis naív hogy jól sikerült a nap és már nem lesz semmi ami elronthatná, de sajnos tévednem kellett, az élet újra jól arcon csapott Fanta Vadmálna és egy kikurt szőke picsa képében. Elnézést a csúnya szavakért de ezek még szép szavak is az illetőre.
El kell képzelni egy 40+ éves nőt , aki nem ért semmihez csak a pletykálkodáshoz meg a szarkavaráshoz. Este mikor már bepakoltuk a megmaradt üdítőket, megjelent ez a szőke lotyó és elkezdett a kocsiban túrkálni hogy neki kell még egy dobozos 0,33 -as pepsi. Mondtam neki tényleg nagyon szépen udvariasan és visszafogottan hogy már nincs az utolsó kettőt elvittem a hangosítós srácoknak, itt ragadom meg az alkalmat megjegyezni hogy két igazán jóképű srácról beszélünk, persze hogy neki adom az utolsó két pepsit. 
Ezt a hölgyemén nagyon sérelmezte, kiöntetett magának Fantát, megvárta hogy mellé érjek, beszólt valami olyasmit hogy ki vagy te kinek képzeled magad stb. és jött is a hideg cukros üdítő. Mikor feleszméltem hogy mi is történt akkor jött a maradék üdítő is a pohárból, mert mint tudjuk ha kiöntöttek nekik valamit a poharunkba azt nem illik otthagyni.
Az volt a nagy szerencse hogy a munkatársnőm odalépett és megfogta a kezem, mert ekkor már én vettem a lendületet, képen akartam baszni egy nagy fém tálcával. Azért szerencse mert visszagondolva az egészre, nem én voltam a hibás, de ha megütöm akkor meg látlelet stb és én kerülnék xarba. Haza is vitettem magam a kocsival és megpróbáltam aludni egy kicsit de nem tudtam az idegtől, reggelre olyan lett a homlokom mintha sörétessel tele lőtték voltam, tele lett az idegtől kis piros pontokkal. Anyum kérdezte is hogy mit csináltam magammal, mire én még a haragtól meg a méregtől fűtve azt mondtam neki, hogy vettem egy krémet amivel ha bekenem a homlokom pattanásos lesz, szerinted?

Vasárnap: mentem és kipakoltunk a kocsiból meg megnéztük mi maradt még a rendezvény helyszínén. Mit loptak el és mit nem, szerencsére semmit.
Hétfőn: mikor bementem már mindenki az esetemet beszélte hogy mit fogok tenni, én meg csak pislogtam mint hal a szatyorban hogy ÉN mit fogok tenni, a polgármester a munkáltatója tegyen az valamit, mit nekem kellene még ezen is pörögnöm. Igaz hogy polgárőr parancsnok helyettes a drága, ez úgy sikerült hogy a pina nagy hatalom azokkal szemben akik szeretik, pfúúúú. Szóval még azt se tudom milyen alapon meg milyen törvény szerint kellene feljelentenem a polgárőr szövetségnél ami nem mellesleg már a rendőrséghez tartozik, tuti ilyen pitit dologgal nem foglalkoznak, szóval hagytam annyiban a dolgot. Majd később jöttek vissza a hírek hozzám, mert milyen is ez a kis település ahol élek, pletykás, nem kicsit nagyon, néha már gusztustalan miket ki nem beszélnek az emberek egymásról, na de erről majd egyszer mesélek, pletykálok nektek.
Na de kanyarodjunk vissza arra amit mondani akartam ezzel, jön na hír hogy ez a szőke üresfejű liba, nem dolgozik hanem állogatja meg az embereket a főtéren és engem savaz mindenkinek, azzal érvel hogy én provokáltam őt, de erre az emberek nem voltak igazán vevők, mert kevés olyan ember van aki nem kedvel engem vagy semleges vagyok az emberek számára, ja és van pár ember aki nem kedvel de ez így kerek egész. Szóval ekkor lemezt váltott és elkezdte azt hangoztatni hogy micsoda egy kis köcsög vagyok és hogy mennyire utálom a cigányokat..... pff ez már a legalja az egésznek, a köcsögözés már nem is zavar mert hát mit lehet ez ellen tenni.... semmit, de az hogy ezzel próbáljon meg rossz képben feltüntetni engem, ez volt az utolsó csepp, leírtam a történteteket a polgármesternek  a jegyzőnek meg a képviselő-testületnek, várom mit tesznek vele, ha semmit, akkor elmegyek addig a pontig amíg nem kapok jogorvoslatot.
Ma van a gyűlés, de a polgármestert ismerve meg a képviselőket nem lesz semmi.... csak nehogy képviselőnek jelöltessem magam jövőre, de ha nagyon bemérgelnek akkor még polgármesternek is indulok.... franc ebbe az igazságtalan beteg bűnös világba. 
Vasárnap megjöttek a rokonok 2 kisgyerekkel, egy 11 és egy 9 évessel, szóval nem sok nyugalmam volt, ma elmentek, a maradék napokat meg megpróbálom kihasználni pihenésre, olvasgatásra. Kaptam egy jó könyvet: Dale Carnegie - Siker. Beszédtechnikai fortélyok.

Mindenki jajgat hogy milyen meleg van, én meg most érzem magam elememben, jó mondjuk lehülyéztek tegnap is mert 1 óra körül mentem le a kertbe paradicsomért mert akkor éheztem meg rá. Tesóm szerint napelemes vagyok, vagy hidegvérű hüllő :D
Kedden el akartak vinni strandra de kézzel lábbal tiltakozta, szégyenlős vagyok egy icipicit, ezért nem mentem, nem szeretném ha stírőlnék a testemet amivel személy szerint nem vagyok kibékülve, hogy is mondják ezt a könyvekben, rossz az én képem.






Dalarann

3 megjegyzés:

  1. Jövök majd s leírom amit akarok (csak meg kell fogalmaznom). :) Addig is nyugi van!

    VálaszTörlés
  2. Komolyan borzasztó, hogy milyen emberek vannak. Igaz a mondás, hogy Nagy az Isten állatkertje. Sajnálom, hogy ezt át kellett élned. Remélem pozitív lesz a kimenetele számodra ennek az egésznek.
    Én is imádom a napot és teljesen jól bírtam a hőséget. Akkor én is napelemes vagyok? :)

    VálaszTörlés
  3. Szinte előírásszerű, hogy minden rendezvényen legyen egy ilyen magától elszállt "majdénmegmutatomnekedkisapámhogymilyenbunkótudoklenni" emberszabású :/
    Mikor először olvastam a bejegyzésed, káromkodtam, mint egy legális tudatmódosított...
    S mikor eszembe jut a bejegyzésed tartalma, ökölbe szorul még a talpam is - ez a nőszemély olyan sötét lehet, mint a vakond belső zsebe!

    A harag rossz tanácsadó, de jól teszed amit teszel - végig kell vinni a dolgot. Nem a sok tahó miatt, hanem magad miatt.

    A polgárőr szövetség az olyan, mint régen volt az önkényes rendőr? Vannak olyan tagok, akik azt hiszik, hogy... pedig csak simán vonzaná az egyenruha, mert akkor bármit megtehet. Na, az ilyenek nem jók hivatásosnak - s ezt próbálja leplezni :/

    Szóval fel a fejjel, augusztus van, tessék kérem hullócsillagokat lesni! XD

    VálaszTörlés