2011. április 19., kedd

Na akkor alkotmányozzunk...

"A demokrácia nem csak megadja a jogot a többségnek a kormányzásra, de megadja a többségnek a feladatot is, hogy tisztelje és védje a kisebbség jogait."

Cohn-Bendit



Érdekes dolgokat lehet olvasni az új alkotmányunkról és annak tartalmáról.
Nem is csodálkozom mostmár hogy annyi elkeseredett emberrel hozz össze a sors. Mindenki panaszkodik, maga alatt van és depis. Csodálkozom rajta hogy vannak még emberek akik családot mernek alapítani és gyereket bevállalni a semmire. Nem is tudom már hová halad ez a világ, régebben pedig azt képzeltem hogy mi melegek vagyunk az az erő ami igazán tudja mozgatni ezt a világot, mi bennünk megvan az erő a változtatáshoz. Bennük annyi minden kavarog, annyi erő és elfojtás ami elég ahhoz hogy változtassunk. Ahogy telnek múlnak a napok évek hónapok rá kellett jönnöm ez nem így van, kiindulva magamból és látva a környezetemben élő embereket. Gyengék és erőtlenek lettünk, mind egyén semmisek vagyunk, ahogy az alkotmányunk is kimondja az egyén nem számit csak a közös érdek és a nemzet. Innestől kezdve én mint egyén, külön álló személy, individuum nem is vagyok fontos, csak plusz egy fő a nemzet testében, mint egy sejt. A helyzetem(tünk) annyiból lett nehezebb, hogy mi már nem is érdemeljük meg a boldogságot, másod, hanem harmadrangú polgárok leszünk, lettünk. Nyíltan megy a buzizás (lásd: Frizbi műsor, 2011.04.17 hajdú szánalmas péter, ganxta és Éder Krisztián).
Legfőbb érték a család lett. Igen ez a mai magyar társadalom legsarkalatosabb pontja, de kérdem én ha végég néztek a ti családotokon vagy a környezetedben élők családján, tényleg ennyi szép és nagy szentségben örvendő dolog a család? Mindenki családja maga a tökéj, a boldogság fellegvára. Nem egy ellenpéldát tudnék hozni csak az én szűk ismeretségi körömből. Jójó ezzel nem azt mondom, hogy minden család ilyen, nem is akarok ilyen álltalánosítgatásokba bocsátkozni, de mikor egy fiú azt mondja nekem, hogy gyűlöli az anyát, az apját fasszopó buzinak nevezi, vagy el sem megy az apja temetésére, -aki öngyilkos lett egy átmulatott éjszaka után, és felakasztja magát a zuhanyzójukban-, mert azt mondta, hogy megérdemelte az a tróger fasz és nevet az egészen. Nem is tudom elképzelni, hogy mikor jelentette a család a házasság azt ami a definíciójában szerepel, vagy amit a szavak mögé gondolnak az emberek. Még az alkotmány sem magyarázza meg igazán.
Rögtönzött felmérésem alapján, ami kérdez, felelek alapon történt, sok embernél a család azt jelenti azok az emberek, akikre lehet számítani ha baj van, akik veled nevetnek, és akik veled sírnak ha baj van, talán 1 valaki említett olyat hogy vérszerinti kapcsolat van köztük, érdekes.
A házasságról meg aztán tényleg elég érdekesek dolgokat mondtak:
-Azért kell házasodni, mert a bibliában is benne van, és isten is ezt akarja.
-Azért kell megházasodni, mert csak így lehet boldog a gyermek, aki majd születik.
-Azért kell megházasodni, mert szerelmes vagy a másikba. Ezen jót mosolyogtam.
-Érdemes szerintem mert ha van aki mellettünk van ébred fekszik akivel megbeszélhetjük a gondunkat vagy az örömünket az boldogsággal tölt el! Mintha ez házasságon kívül nem lenne lehetséges.
No mind1.

De szép is lesz, majd ha együtt élek egy fiúval, ránk törik az ajtót és az alkotmánnyal vernek minket véresre, közben azt kiabálva hogy: férfi és nőőőő, nem értitek ti genetikai hulladékok….

Ja még valami, tegnap néztem a tv-t és már rég sírtam el magam egy híradóban bemutatott riport miatt, de ami tegnap volt… én csak hüledeztem, kilakoltatás forever. Szegény öreg bácsit úgy az utcára csapták mintha valami köztörvényes bűnöző lett volna… :’(
Legszebb az egészben, ha nincs bejelentett lakcímed, nem is tudod felvenni a nyugdíjadat, vagyis így szól a jelenleg hatályos jogszabály. Itt is van, a mi településünkön egy férfi, akit ki akarnak lakoltatni, meghalt a felesége, a gyereke 3 éve szintén meghalt, egy viharban villám csapott egy fába az meg ráesett a kocsira és agyon nyomta. A bácsi 1 éve agyvérzést kapott, fél oldala le van bénulva, magát sem tudja ellátni, nem hogy dolgozni, pénzt keresni eljárjon. Havi 28500 ft – ot kap. Szerintetek az mire elég?
http://www.rtlklub.hu/video/125833  

2011. április 18., hétfő

Hétvége.



Hétvégén voltam esküvőn, hetyó esküvő volt, mi más lehetett volna, de olyan érzéseket váltott ki belőlem amire nem is számítottam, tökre meghatódtam. Nem is maga a szertartás meg a körítés volt a szép, hanem amit a pap és az anyakönyvvezető mondott az ifjú párnak. Bár az atya nagyon kihangsúlyozta hogy „férfi és nő szent kapcsolata a házasság, 1 férfi és 1 nő kell hozzá, minden ami ettől eltér az isten szemében utálatosság”. Nofene, biztos érezte, hogy van egy nem csapatjátékos a násznépben.
A gyakorikérdéseken írt nekem egy srác miután írtam választ egy meleg kérdésre, annyira ismerősek voltak a dolgok amiket leírt hogy csak lestem. Bár az ő helyzete annyiból nehezebb hogy nem igazán fogadja el magát, vagyis nem ismeri be hogy meleg, pedig alig várja hogy a legjobb barátjával akivel van hogy együtt is alszik legyen valami. Vele levelezgetek már jó pár napja.

2011. április 14., csütörtök

Magánközügy.blog.

Semjén Zsolt mindjárt ORTT-hez szalad, ha róla neki nem tetszőt mondanak, mi van amikor ő mondja ugyanezt?
Para-Kovácsról ugyan egyértelműen viccelt. Konkrétan azt mondta, hogy a kereszténység „délelőtt” tudja tönkretenni a gyerekek fejlődését, amiről egy európai értelemben vett kereszténydemokrata akkor is leveszi, hogy vicc, ha hülyeségnek tartja. Semjén Zsolt szerint viszont ez provokáció. Nyilván nem szép dolog valamiről azt mondani, hogy valami tönkreteszi a gyerek fejlődését.
Ugyanakkor ezt a vádat Semjén rendszeresen elmondja. Szerinte a homoszexualitás veszélyezteti a gyermekeket. Semjén persze soha nem vette a fáradtságot, hogy ezt bármiféle adatokkal alátámassza. Így a melegszervezetek nyugodtan mehetnének az ORTT-hez, hogy Semjén Zsoltot kitiltsák azokból a médiumokból, amelyekből még nem bojkottálta ki magát. Szerencsére ők egy vélemény miatt nem csinálnak politikai célzatú felháborodást.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBReZGKBakLDCleBYLy71Xcg6BgVYgHlXsTOzMl_-uAHc2in57vZSHxu3mVq6FD9Tj9tV2rslZv6UXCIEhwlv-vdf__TZET92nqr-HNM1qNI2vdaDq1f0C6LlERK0FYBy8VvqF7pQfJYoM/s400/gay+family.jpgNemzetközi kutatások egyébként még azt sem igazolták, hogy a meleg szülők által nevelt gyerek nagyobb arányban lenne meleg. A „minta” hatása pedig valóban megkérdőjelezhető, hiszen a legtöbb meleg teljesen heteroszexuális családból származik, mégsem lesz hetero. Vagy, ahogy Harvey Milk egy 70-es évekbeli vitán, minden rosszindulat nélkül, megjegyezte: elég sok lányt apácák tanítanak, mégis nagyon kevesen akarnak apácák lenni. Sok magyar árvaháznál pedig még egy „meleg család” is egyértelműen jobb lenne. Franciaország sem dőlt össze, hogy már 100 ezernél több meleg család nevel gyermekeket.

A homoszexuális nevelés elleni másik érv, Semjén Zsolt kiindulópontja, hogy a homoszexualitás bűn.
Szerény véleményem szerint a Bibliából inkább Jézus szeretet és megbocsátás tanainak fontosabb az erkölcsi üzenete, mint az Ószövetség egyes kijelentéseinek. (Én például kevés embert ismerek, aki még későbbi házastársával sem paráználkodott „házasságon kívül”). Azonban én szívesen veszem szó szerint a Bibliát, amennyiben Semjén Zsolt válaszol egy amerikai levélből vett kérdéseimre.   (Letter to dr. Laura, fordításokat nekik és nekik is köszönöm).
Kedves Semjén Zsolt!
Ön szerint a homoszexuális életvitel bűn, mert így van leírva Mózes III. könyvében (Lev. 18:22-re).

Mindazonáltal néhány ószövetségi törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségünk lenne az Ön bölcs tanácsaira.
1. Ha az áldozóoltárnál bikát áldozunk, tudjuk, hogy az Úrnak kedves illatú az. (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17) A problémát a szomszédjaink jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetjük-e őket?

2. Szeretnénk a lányainkat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7 megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár értük manapság?

3. Tudjuk, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremteni, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltuk megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon dühösen reagált a kérdésre.

4. Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetünk magamnak rabszolgákat. Az egyik barátunk szerint ez a törvény a szlovákokra érvényes, de a románokra nem. Meg tudnák magyarázni, hogy miért ne lehetnének román rabszolgáink?

5. Az egyik szomszédunk mindig szombaton dolgozik. Az Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhetőek vagyunk rá, hogy saját kezűleg öljük meg? 
http://knowthyneighbor.blogs.com/photos/uncategorized/2007/10/27/untitled_1_1.jpg
6. Vannak, akik szerint az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne (Lev. 11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Ezzel nem értünk egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

7. A Lev. 21:20 szerint ha szembetegségünk van, az Úr oltárát nem közelíthetjük meg. Be kell vallanunk, hogy időnként olvasószemüveget használunk. Teljesen élesnek kell lennie a látásunknak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

8. A legtöbb barátunk vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

9. A Lev. 11:8-bol tudjuk, hogy ha döglött disznó bőrét illetjük, tisztátalanok leszünk. A kérdésünk, hogy szabad-e a kapusoknak ilyen kesztyűben védeni?

10. Egy ismerősünknek van egy kis háztájija. Megsérti a Lev. 19:19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnunk az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

Tudjuk, hogy az ószövetség törvényeknek nagy ismerőjeként biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben. Tisztelettel várjuk válaszát.
Semjen Zsolt válaszát természetesen teljes terjedelmében közöljük.

2011. április 12., kedd

Üldöz a szerelmével.





Itt ahol lakom van egy, hmm mondjuk rá hogy hölgyemény. Aki ha meglát, mindig megkérdezi, van e barátnőm. Eleinte vicces és humoros volt, de már annyira nyomakszik, ami már számomra kínos. mert eddig megkérdezte az állandó kis kérdését, de már az utcán is utánam kiabálja: Van barátnőd? egy ideig nem vettem róla tudomást, csak nagyot mosolyogva csináltam tovább a dolgomat.  De már nagyon ráuntam. Ma is feltette kérdését, mire mérgesen ránéztem és szemébe mondtam, hogy nincs. Ne legyek én a barátnőd, nem jó az ha az ember egyedül van, én majd szeretgetlek téged, és legalább én sem leszek egyedül. Még kamuból sem járnék vele, nem hogy hozzáérni, annyira rusnya teremése a földnek, vagyis számomra az, hogy valami leírhatatlan. Ápolatlan rossz fogazat, kócos koszos hajzat, van egy kislánya is akivel szinte nem is törődik. Lepasszolja a nagyszülőknek azok majd nevelik. Egyre türelmetlenebb vagyok vele, de érthető a részemről a dolog, egy ideig poén, de ez már a kínos és sértő határ surlója nálam.


2011. április 6., szerda

Teszetosza melegek.

Szörnyű ami ebben az országban megy, kezdve az alkotmányozzásal, munkalehetőségekkel stb. de hogy másodrangú polgár legyek és a médiából keljen megtudni hogy nem vagyok hasznos a társadalom számára mert nem dugom a farkam bele egy nőbe és nem csinálok haszontalan semmirekellő embereket. Ja amúgy se tudnék mert a férfi-férfi nő-nő kapcsolat terméketlen kapcsolat és haszontalan a társadalom számára, mert így is elfogy a magyar a földről, ki fog halni a magyar nép, és 100 év múlva a régészek találják meg a házainkat, csak egy emlékmű fog állni a magyarok emlékére, melyen a kipusztulásunk okához a melegek elszaporodása lesz feltüntetve.
Felháborító mennyire impotensek a meleg szervezetek, sehol egyetlen pártban sincs olyan ember aki felszólalna értünk, akik meg nyilatkoznak a nevünkben azok meg transzik vagy olyan emberek akik már szépen lejáratták a meleg társadalmat. Annyira nagy késztetést érzek arra hogy alapítsak egy ilyen szervezetet, alapítványt, egyesületet, mert rengeteget segített volna nekem egy ilyen szervezet, vagy ha lettek volna előadások a suliban, ehelyet csak a buzizás volt, a megalázás, a negatív beszéd rólunk. Szinte már szitok szó ként használjuk mindenkire a buzi szót. Szegény gyerek cseperedik, meghalja ezt a szót, aztán hozzákapcsol egy elég negatív képet a kis fejében, még jó hogy homofób és kirekesztő lesz velünk szemben.
De ha a fene fenét eszik is, még ha az életem is múlik rajta akkor sem fogom egyetlen egy nővel sem csinálni semmit, még csak szájra puszit sem, pffúj. Nem leszek hetyó soha, nem érdekelnek a családi erkölcsi prédikációk, milyen fontos a család meg milyen nagy szentség. Álljunk már meg egy percre, mindenki nézzen szét a környezetében lévő családok életében, példát sem kell írnom, mindeki tudja miről beszélek. A házasság is szentség, férfi és nő kapcsolata, ja kapcsolata, de nem úgy mint napjainkban, ma ez szerelmen alapul, régen meg vagyoni szövetség volt. Rengeteg emberről tudom itt a kis településünkön, csak azért vette el az a nőt aki jelenleg is a felesége mert anno nem volt szabad hogy a földek kikerüljenek abból az adott családból. Régen kevés házasság köttetett szerelem miatt. Szóval álszent baromság :@ Nem is értem nem a mi táborunkban lévő, toleránsnak mondott emberek miért nem hallatják a hangukat. nem is mérgelem magam tovább.

2011. március 31., csütörtök

Feszült viszonyok.

Kedd este és szerda hajnalban valami iszonyatosan szarul aludtam. Egész este forgolódtam, nem tudtam hogy feküdjek, mikor végre nagy nehezen elszenderedtem, elaludtam jöttek a hülyébbnél hülyébb álmok. Úsznom kellett volna, de nem tudok, nem tudtam, meg is fulladtam, aztán csak egy atlétában voltam és buszt kellett volna vezetnem, de kinevettek az utasok. Pff, hogy honnan szed az agyam ilyen hülyeségeket.

Ami a legrosszabb volt az a legutolsó álmom, amiben kiderült mindenki előtt hogy homi vagyok, el is kezdtek üldözni. Tisztára olyan volt az egész, mint a régi filmekben mikor a paraszt csőcselék elkezdik hajtani a szörnyeket, villával, fáklyával, kaszával, kapával.

Sikerült elmenekülnöm, egy számomra teljesen beazonosíthatatlan és ismeretlen helyen kötöttem ki, ismeretlen házak, utcák és emberek. Lett egy kis házam, egy odú, amiben én éltem egyedül. Amire még emlékszem az az a rész mielőtt felébredtem. Öregvoltam, ráncos, elgyötört és megtört, öregemberként láttam magam. Furák ezek a fajta álmaim, mert mindvégig saját magamat látom, kívülről, mintha a saját életemet követném végig szellemként, és nincs beleszólásom a történtekbe. Látom magam egy karosszékben ülve, térdemen egy régi öreg kopott skótkockás pléd hever, lábam egy kis zsámolyon pihent és halott voltam. Halottan ültem a fotelben, nem volt a közelemben senki.
Annyira megrémített ez az álom, mert annyira valóságosnak éreztem annyira távoli, de valós képnek….
Egész szerdai napra ezért vettem ki szabadnapot, iszonyatosan rosszul éreztem magam testileg is meg lelkileg is. Mikor reggel kikeltem az ágyból megtudtam, hogy mamámnál egy vizsgálat talált valamit és elküldték szövettanra :S
Este még haverom Karcsi is eljött, vele is sikerült nagyon csúnyán összevesznem, nem voltam képes kontrolálni magam a hülyeségeivel szemben aztán mondtam neki jó pár dolgot, ami engem amúgy zavar, de nem mondom neki, mert a kis porcelán lelki világa nehezen viseli el a vele szembeni legkisebb kritikát is. Meguntam már azt hogy mond valamit amire kicsit morgok hogy azért ilyet ne mondjon nekem, és csak annyi a válasz hogy ő csak hülyéskedett. Ja persze, de mindig ezt mondani kicsit álságos, mert akkor honnan tudjam, mikor mond igazat, mikor gondolja komolyan a dolgot.
Tegnap aztán még szüleimre is rácsaptam az ajtót. Egyszóval faja kis napok állnak mögöttem és már eleve félek a holnaptól, mert ha egy így folytatódik akkor nem tudom meddig tart ki az erőm.

2011. március 28., hétfő

Óraállítgatás.

Annyira feleslegesnek érzem ezt az egész óraállítgatást.

Annyira fáradt vagyok…nem elég hogy szombat este álmomban majdnem lefeküdtem és szexeltem egy sráccal, de mint ahogy az életemben sem jönn össze a dolog úgy az álmaimban sem. Valaki megzavart minket, vagy a srác nem volt hajlandó a dologra már nem emlékszem tisztán. Pedig nagyon jól indult a dolog, szép arc, jó test, teljesen oda meg vissza voltam érte.
Felébredtem és olyan dühös voltam, hogy nem tudtam visszaaludni.

Olvassátok mert jó: http://pitypang.com/

2011. március 27., vasárnap

Péntek

A pénteki nap elég felemásra sikeredett…sajnos.

Ittam Karamellás Berentzent jéggel, kóla, chips és gumicukor, de beigazolódott a dolog újra, ha iszom, még ha csak egy kis pohárkával is, nem azt hozza ki amit a legtöbb emberből kihoz a pia. Nem leszek jobb kedvű, nem érzem magam felszabadultabbnak, letört leszek és szomorú, magamba roskadok és elkezdem magam ön marcangolni. Pedig azt hittem segít elaludni, segít felszabadultabbnak lenni, elhessegeti a rossz gondolatokat L

Nagy nehezen elaludtam, reggel mikor felkeltem azt vettem észre, hogy haver itt hagyta a pulcsiját és az a párnám mellett volt, este mikor forgolódtam valahogy ráfeküdtem. Egész este azt szimatolgattam, szombati nap pedig tele volt vele az orrom, ahhj nem akarok még egyszer szerelmes lenni egy hetyóba, mert az nálam felérne egy Margithídról való Dunába ugrással.

Volt egy vitám haverommal is a nőkről, szerinte nőgyűlölő vagyok és ez neki fáj. Mert ha én azt akarom, hogy toleránsak legyenek velem az emberek akkor nekem is az kellene lennem feléjük és nem lenézően beszélni róluk, de nem mondtam inkább neki semmit mert láttam felforrt a hetyó agyvize. Nekem is felforr ha a melegeket bántja valaki.

2011. március 25., péntek

Az a fránya alkohol.

Tegnap vettem egy üveg Royal Vodkát, pénteken este szerintem nekiülök és szerzek magamnak egy kellemes kis estét, veszek hozzá citromot, narancskólát, meg egy kis mézet.
Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, én a tipikus sztereotípiát erősítő meleg vagyok, likőröket meg kis női italokat szeretek fogyasztani, de azt is csak módjával.
Lehet hogy eljön haverom Karcsi is, bár ezt még nem beszéltem meg vele, sok a gondja mostanában, barátnő, munka, család, a falu nyomasztó világa, bár ez az utolsó engem is nagyon megvisel.

Tegnapi nap munkatársam előtt felfedtem a titkot, és haverom előtt is felfedtem a titkot, mármint hogy melegségemről mindketten tudnak, csak nekik azt mondtam, hogy a másik nem tudja, érdekes 2 hónap áll most mögöttem. Amiket mondtak, beszéltek, és ahogy tették, nagyon érdekes és tanulságos volt számomra.

2011. március 22., kedd

Heteró Vs. Meleg.

Részlet az „After sex” című filmből.


Freddy & Jay.

-Ettől még nem vagyom meleg ugye?
-Nemtudom, élvezted?
-Nem!
-Akkor nem vagy meleg, de így már biztos vagy benne.
-Igen…
-És fájt?
-Egy kicsit…
-Elmúlik.
-Tényleg?
-Igen.
-Emiatt ne érezd kínosan magad.
-Mi miatt?
-Hogy szórakoztunk egy kicsit, nincs ebben semmi rossz.
-Áh, de én nem vagyom meleg…ugyhogy…
-Csak azt mondom, hogy ne érezd rosszul magad. Egyszer mindenki kipróbálja, akár bevállalja, akár nem. Sok heteró sráccal folyt már le ez a beszélgetés.
-Miféle beszélgetés?
-A ledumállak a párkányról beszélgetés.
-Milyen párkányról zagyválsz itt nekem?
-Ti heterók mind egyformák vagytok. Azt csináljátok, amit ez az idióta macsó társadalom rátok kényszerít. Féltek felvállalni az érzéseiteket.
-…baromság…
-Baromság a francot, mert simán leugranál.
-Már bocs de, tényleg halvány gőzöm sincs hogy miről beszélsz.
-A párkányon álsz, ugrásra készen, mert rosszul érzed magad, amiért lefeküdtél egy férfival. Hé ez így van, de itt jövök én a képbe és meggyőzlek hogy nem vagy meleg és hogy egyszer mindenki kipróbálja. Erre aztán lemászol a párkányról, bár még marad egy kis megbánás és bűntudat, amit jó mélyen elásol magadban, de azt hiszem soha nem fogsz beszélni róla, és egyszer még azaz idő is eljön amikor letagadod hogy megtörtént.
- ja
-Ez jellemző, az egyetemistákra, a homofóbiások szeretik ha seggbe kurják őket, de nem akarják hogy bárki is megtudja. Ez nagyon szomorú.
-Nézd én nem…
-Nem hát!
-Nem vagyok homofóbiás!
-Most viccelsz!?!
-Nem vagyok az hallod?
-Akkor miért titok?
-Csak azért mert nem tartozik senkire!
-Azt hiszed nem látok át rajtad? Te vagy a megtestesült homofóbia. Már a puszta gondolat is megrémít, hogy meleg lehetsz.
-Rossz helyen keresgélsz…
-Mindegy csak éjszaka tudj aludni!
-Mi a franc bajod van?
-Nem nekem van bajom kölyök.
-Ne nevezz kölyöknek, te rohadt BUZI!
-IGEN. Itt a baj. Számítottam rá.
-Mire?
-Ez a kis szó a bizonyíték.
-Mi hogy lebuziztalak?
-BINGÓ!
-Ezzel megint mit akarsz mondani, hogy bingó?
-Már rohadtul unom hogy mindent meg kell magyaráznom. Most ha nem haragszol szeretném ha elmennél.
-Akkor miért csinálod?
-Miért érdekel?
-Tudni akarom!
-Tényleg tudni akarod?
-Igen!
-Az erő!
-Kifejtenéd?
-Egész életemben, már az általánosban is , minden nap úgy jöttem ki az öltözőből, hogy megvertek, kicsufoltak, röhögtek rajtam és teljesen kikészítettek, csak azért mert úgy születtem ahogy, vagyis hogy én a fiúkhoz vonzódom. Te el sem tudod képzelni, ez hogy elgyengíti az embert, erőtlennek éreztem magam, a gimi alatt is titkolnom kellett hogy ki vagyok és rettegtem hogy valaki megtudja a nagy titkot. Aztán randiztam lányokkal és még le is feküdtem velük, azért hogy azt higgyék hogy heteró vagyok, vagyis hogy , Normális. De ez belül annyira megviselt hogy már már …öhm…nem érdekes.
-Mi volt?
-Semmi, felejtsd el!
-Kérlek mond el!
-Meg akartam ölni magam, ennyi! Öngyilkosságot kíséreltem meg mert nem tudtam feldolgozni ki vagyok és féltem hogy előbb utóbb kiderül az igazság.
-Ez most komoly?
-Igen…gyűlöltem magam azért aki voltam, és aki vagyok. Hmm… szánalmas nemigaz?
-Nem dehogy!
-Aztán, végül amikor fő sulira kerültem nem sokkban különböztem tőled, csatlakoztam egy bandához, sörözni jártunk és jókat röhögtünk a szokásos idióta meleg vicceken. Aztán találkoztam egy sráccal, nem sokban különbözött tőlünk. Ő segített elfogadni magam. Hétköznapi ember vagyok, csak egy a sok közül, elég hülye helyzet volt de végül elhatároztam hogy felvállalom a gyengeség érzése teljesen elillant. Persze még el kellett mondanom a családomnak meg a barátaimnak, de amikor elszántam magam nagyon örültem, és szerettem magam. Nem számított már mit gondolnak. Menjenek a francba ha nem fogadják el. Meleg vagyok! Mindig is meleg voltam, és az is maradok.
-Ez tök jó öregem J én is olyan vagyok mint te?
-Nagyképűség lenne ezt így kijelenteni, talán olyan vagy mint én, vagy csak kíváncsi, de akár hogy is van, akárki legyél, ne olyan képet mutass magadról amit várnak tőled, légy önmagad. Na az vagy???
-Hogy meleg vagyok-e?
-Igen!
-Fogalmam sincs. Azt sem tudom hogy élveztem e.
-Megpróbálod még egyszer? Lehet hogy most jobb lesz.
-Ha megígéred hogy nem mondod el…akkor miért ne…