2013. október 31., csütörtök

A genetikusok megtalálták a homoszexualitás genetikai okait.

Az új genetikai kutatási adatok rámutatnak olyan eltérésekre, amelyek a homoszexuális embereket, a biológiai tudományok állása szerint megkülönböztetik a többiektől. Czeizel Endre, orvos-genetikus a tudományos eredményekről beszélt az MTI-Pressnek.

2007.08.03 09:45, Forrás: MTI

Az első kutatásokat az Egyesült Államokban, a 60-as években végezték, egypetéjű és kétpetéjű ikrek megfigyelésével. Tudni kell, hogy az egypetéjű ikertestvéreknél - a petesejt a megtermékenyítés után osztódik - a genetikai azonosság 100 százalékos, a kétpetéjű ikreknél - két egyszerre megérő petesejt termékenyül meg két spermium által - a genetikai azonosság 50 százalékos.

A kutatók azt feltételezték, hogy a külső hatások egyformán érték az egypetéjű és kétpetéjű ikreket, hiszen azonos időben fejlődtek ugyanabban az anyaméhben, egyszerre születtek meg, és egy családban nőttek fel. "Ma már persze tudjuk, hogy ez nem egészen igaz, mert az egypetéjűeknél a szülők nagyon rájátszanak arra, hogy mennyire hasonlóak a gyerekek, míg a kétpetéjűeknél ezt elhanyagolják, ezért nem lehet azt mondani, hogy a külső hatások teljesen azonosak az egy- és a kétpetéjű ikreknél, legalábbis a születés után" - mondta Czeizel Endre.

A kutatási adatokból kiderült, hogy ha egy egypetéjű ikerpár egyik tagja nemi orientációs eltérésű volt (a jelenlegi szakirodalom így nevezi a homoszexualitást), akkor körülbelül 50 százalékos a valószínűsége, hogy a másik is az. A tudomány jelenlegi állása szerint a férfi nemi orientációs eltérés népességbeli gyakorisága négy százalék, míg a leszbikusságé körülbelül két százalék. Ehhez képest az 50 százalék rendkívül jelentősnek tűnik.

A szakértők megvizsgálták a kétpetéjű ikreket is. A kutatási eredmények szerint esetükben, ha az egyik homoszexuális, akkor annak esélye, hogy a másik is az, mintegy 16-20 százalék. "Ennek alapján úgy számolták, hogy a férfi orientációs eltérésben a genetikai komponens, a hajlam körülbelül 50 százalékos lehet" - tette hozzá Czeizel Endre.

A következő megfigyelések a genetika alapját képező családfa kutatásokra terjedtek ki. A szakértők arra voltak kíváncsiak, halmozódik-e a hajlam. Czeizel Endre elmondta: "A családfa tömeges elemzése, amit mi genetikai családvizsgálatnak nevezünk, igen meglepő eredményt mutatott. A férfi nemi orientációs eltéréseket vizsgálva kiderült, hogy a testvérekben, fivérekben 15 százalék körül volt a homoszexualitás előfordulása. Ami ennél is érdekesebb, hogy anyai ágon a nagybácsikban és unokaöcsökben 8 százalék körül volt az előfordulás, míg az apai ágon semmiféle halmozódást nem találtak. Ez volt az első nagy felismerés: a nemi orientációs eltérés valószínűleg anyai ágon öröklődő hajlamot jelent".
Egy 1993-as közleményben jelent meg, hogy egy kutatócsoport New Yorkban 40 olyan férfi homoszexuálist vizsgált, akinek a családjában még legalább kettő nemi orientációs eltérésű férfi volt. Az eredmények szerint a 40 férfi közül 33-ban, az X nemi kromoszómában azonosították azt a gént, amely felelős (legalábbis részben) a homoszexualitás hajlamáért.

Czeizel Endre kifejtette: "az utána következő vizsgálatok részben megerősítették, részben nem erősítették ezt meg. Ma már biztosak vagyunk benne, hogy több génről van szó, mert ha egy gén határozná meg, akkor 100 százalékosan genetikailag meghatározottnak kéne lenni. Ezzel szemben biztosan tudjuk, hogy itt körülbelül 50 százalékos részesedésről van szó, ami a hajlamot jelenti."

A következő kutatási irány a külső tényezők hatását bizonyította. Ez az úgynevezett örökbefogadásos modell, amely azt igazolta, hogy egy homoszexuális testvér mellett az örökbefogadott, tehát genetikailag nem rokon fiúk homoszexualitás-aránya 8 százalékos.

Több megfigyelés arra mutatott rá, hogy a férfi homoszexuálisok gyermekei között semmivel sem gyakoribb a homoszexualitás, mint a népességben általában.

"A női leszbikusságról elég keveset tudunk. Az ikervizsgálat a férfiakéhoz hasonló eredményt mutatott, de a családvizsgálat nem mutatott jellegzetes mintát" - mondta az orvos-biológus, aki hangsúlyozta: a nemi orientációs eltérés nem bűnözői magatartás, nem elmebetegség, a homoszexualitásról nem tehet senki, ez egy hajlam, akárcsak az, hogy valaki balkezes.

Czeizel Endréhez a szülők évente 3-5 gyermeket visznek, hogy "vegye ki" belőlük a homoszexualitást. Egy pszichológus ismerőse foglalkozik ezzel, aki pszichoanalízissel, elektrosokkal próbálja az ezt az orientációt "megszüntetni".

"Ő azt mondja ki lehet "irtani", a baj csak az, hogy ezek az emberek egész életükre boldogtalanok lesznek" - véli az orvos-genetikus.

Forrás: LINK!

Czeizel Endre családjában is van homoszexuális, talán ezzel nem mondok senkinek új információt.
Összefoglalva azokat az infókat amiket több éve gyűjtök, egypetéjű ikreknél ha az egyik személy meleg akkor a másik esélye hogy az legyen 75%. Kétpetéjű ikreknél ez 50% körül mozog statisztikai adatokra hivatkozva. Ha az egypetéjű ikreket gyermek korukban szétválasztják valamilyen ok miatt, akkor is megmarad a 75% esély arra hogy mindkét fiú gyermek meleg legyen, és ez nagy arcon csapás azoknak akik a neveltetés számlájára írják a dolgot, szóval ez egy nagy érv a genetika mellett. Meg is találták azt a gént amely anyai ágon öröklődik, ez a gén felelős a női termékenységért, azok a nők akik ezt a gént hordozzák nagyon termékenyek és sok utódot is hoznak a világra. Szóval ezért nem állja meg a helyét az az érv sem, hogy ez egy rossz emberi tulajdonság mert nem csak emberi tulajdonság és ezt az evolúció nem fogja kiszelektálni, mert ez nem rossz az evolúció szemében. Azt tudtátok hogy minden megszületett fiú gyermek után nő a következő fiú gyermek esélye arra hogy meleg legyen, lányokra nem végeztek ilyen tanulmányt, milyen meglepő :D
Szóval nálunk ez érdekesen alakult mert én első szülött vagyok, rontom a statisztikát ez által.
A meleg férfiak agyát vizsgálták rengeteg módszerrel, és egy kutató arra jött rá hogy van 4 gócpont az emberi agyban, amelyek meghatározzák a nemi orientációnkat, ez a doki akinek nem jut most eszembe a neve, kutatásai után bármely emberi agyról megmondta hogy női vagy férfi agy, ez még nem is annyira nagy trükk, de azt is megtudta mondani hogy az adott személy meleg volt e vagy sem, még úgy is hogy az adott személy nem élt e meleg ként életében. Szóval 3 gyermekes családapákról boncolás után az agyi gócok vizsgálatával meg tudta mondani hogy mi volt a nemi identitása, attól függetlenül hogy is élt.
A 4 gócpont kisebb nagyobb eltérései határozzák meg a skála 2 végét és a közte lévő lépcsőket.  Ez alatt értem a Kinsey - skálát.
Lehet ez sok embernek ismerős, én magamat a 6 - os oszlop alá sorolom. Az x alá tartozó személyeket aszexuálisoknak nevezik.
A két agyféltekét összekötő idegszövet is vastagabb és több idegrostot tartalmaz a meleg embereknél, szóval ez engem mindig örömmel tölt el, addig amíg nem találkozom olyan személlyel aki elpazarolja ezt az ajándékot, amit az élet a homoszexualitása mellé adott neki.
Még egy érdekes tény, ha az anya stresszes a terhessége alatt akkor a gyermeke 75% eséllyel indul neki úgy az életnek hogy homoszexuális lehet, erre legjobb példa, hogy a II. világháború után sokkal több meleg született mint előtte. Ú erről jut eszembe hogy akarok majd egy bejegyzést arról is hogy az anyai szervezet miként reagál egy magzatra, elöljáróban csak annyit hogy még az immunrendszer is megtámadja a magzatot, ugye milyen érdekes.
Remélem nem kevertem össze semmit, mert már 22:23 - om van, szóval holnap átnézem mit is írtam és javítom majd a hibákat nehogy dezinformáljak valakit. Ja és jutalomképeket is teszek fel:

















Jó éjt, Dalarann
dalarann@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése